Tükörsima győzelem

2022.05.02. 21:10

Kiütötte az Újpest csapatát a Veszprém

Tükörsima győzelmet aratott a Balaton Bútor FC Veszprém a futsal NB I felsőházi rájátszásában hétfőn. A bakonyiak továbbra is versenyben vannak a bajnoki döntőt érő második helyezésért.

Horváth Gábor

A vendégek nem tudták felvenni a bakonyi csapat (középen Everton) ritmusát

Forrás: Penovác Károly/Napló

Veszprém–Újpest 6-0 (2-0)
Veszprém, 900 néző. V.: Wittner, Ibriksz, Héra. Balaton Bútor FC Veszprém: Spandler – Tatai, Fridrich, Pál, Rutai. Csere: Koncsol, Everton, Dorogi, Sergio, Bognár, Bencsik Á., Molnár D., Molnár R. Edző: Fehér Zsolt.
Újpest: Vámosi – Sánta, Ricardo, Suscsák, Harnisch. Csere: Tyukász, Erdélyi, Szeghy, Horváth B., Kövesfalvi, Kovács D., Östör.
Be kellett gyűjtenie a pontokat a Veszprémnek, ha továbbra is életben akarta tartani bajnoki döntős álmait. A bakonyiak a tabella harmadik helyén álltak, az egy meccsel többet játszó Berettyóújfalu három pont előnnyel volt második.
Fehér Zsolt csapatát ezenkívül a visszavágás vágya is fűtötte, hiszen a gárda fájó vereséget szenvedett az Újpest otthonában február végén, a rájátszás elején.
A házigazda már a meccs elején kinyilvánította szándékát, mielőbb eldönteni a mérkőzést. Letámadtak a veszprémiek, és hiába védett többször is Vámosi, nem bírta a nyomást az Újpest.
A 6. percben Tatai végzett el szabadrúgást a bal oldalról, remekül passzol Sergióhoz, a brazil pedig szép mozdulattal, sarokkal juttatta a hálóba a labdát, 1-0.
A vendégek továbbra sem találták a ritmust és az ellenfél játékának ellenszerét, legfeljebb távoli lövésekkel veszélyeztettek, de ezek nem okoztak különösebb gondot Spandlernek. Tatai volt közel a második hazai gólhoz, de a csapatkapitány nem sokkal célt tévesztett egy kontra végén. A folytatásban Everton volt nagyon aktív, és próbálkozásait hamarosan siker koronázta. A veszprémiek lecsaptak egy hibára, labdát szereztek, Pál átadását Everton lőtte a kapuba, 13. perc: 2-0.
Ezt követően kicsit aktívabbá vált a fővárosi együttes, Suscsák lövését Spandler lábbal hárította. A másik oldalon Tatai helyzeténél zárta jól a szöget Vámosi.
Nem tudott szépíteni az Újpest, 2-0-s állással vonultak pihenőre a felek.
Sok helyzettel indult a második játékrész, a játék képe alapján nem a szépítés, hanem az újabb hazai találat volt inkább várható. A 24. percben el is jött az ideje az előny növelésének, Pál szögletét követően Tatai helyezett a hosszúba, 3-0. Sorban jöttek a hazai lehetőségek, Vámosi jó teljesítményt nyújtott a kapuban. A 34. percben azonban ő is hibázott, szabálytalankodott a hatoson belül, a büntetőt Pál értékesítette, 4-0. Az Újpest 5 a 4 elleni játékkal próbálkozott, ezt a 35. percben Tatai büntette meg, labdát szerzett és a saját térfeléről helyezett a hálóba, 5-0. A 40. percben pedig Rutai kapott gólpasszt az ellenféltől, 6-0.
A legvégén csupa fiatal volt a pályán a hazaiaknál, Koncsol be is mutatott egy szép védést.
Fehér Zsolt: - Erőteljes kezdést vártam a fiúktól, és ez be is jött, hamar előnybe kerültünk. Sok lehetőségünk volt, már hamarabb is eldönthettük volna a meccset, de összességében dicséret illeti a csapatot, amely az előző két találkozón egyetlen gólt sem kapott. Kiemelném a hajrában szerepet kapó öt fiatal teljesítményét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában