Megye I.

2022.05.19. 15:11

Palotán lehetnek bajnokok

Szombaton bebiztosíthatja bajnoki címét az Úrkút SK, amely a Várpalotai BSK vendége lesz a labdarúgó megye I utolsó előtti fordulójában.

Horváth Gábor

Az úrkútiak (piros mezben) szombaton, idegenben biztosíthatják be az első helyet Fotó: Pesthy Márton

Az éllovas, veretlen úrkútiak öt ponttal előzik meg a második és címvédő Tihanyi FC-t. Az első helyezett már egy döntetlent követően is ünnepelhetne.
A bajnoki cím bebiztosításának óriási az esélye, az erőviszonyok és helyezések alapján nagy meglepetés lenne, ha nem nyernének a vendégek. Az Úrkút a Tihany elleni hazai döntetlen óta három sikert aratott, legutóbb kilenc gólt lőtt idegenben a Magyarpolánynak.
Meg kell említeni, hogy a 12. pozíciót elfoglaló Várpalota is jó formában van, hosszú negatív szériát követően két bajnokit nyert egymás után a Bányász, amely a Magyarpolány után a Herendet fektette két vállra.
A második tihanyiak vasárnap lépnek pályára, Balaton­almádiba látogatnak. A BSE két vereség után áll, nincs jó passzban tehát, a vendégek jóval esélyesebbek, de elképzelhető, hogy ez a találkozó már tét nélküli lesz számukra.
A bronzérem sorsa még nyitott. A legjobb eséllyel a Péti MTE pályázik rá, a csapat négy ponttal vezet a negyedik TIAC VSE előtt. A pétfürdőiek egy sikerrel bebiztosíthatják a harmadik helyüket, az együttes ma este az Ajka Kristályt fogadja. A TIAC szombaton rangadót játszik, az ötödik, tőle hárompontos hátrányban lévő Sümeget látja vendégül.
Az úrkútiakkal kapcsolatos hír, hogy a klub tájékoztatása szerint nem vállalja a csapat az NB III-as szereplést, ha bajnok lesz. Az egyesület rendelkezik harmadosztályú liszensszel, azonban túl nagy változásokra lenne szükség a játékosállományában, illetve finanszírozási problémákat is meg kellene oldania. Emiatt az a közös döntés született, hogy nem szeretnének feljebb lépni, osztályozón szerepelni.
A Veszprém megyei kupa döntőjében viszont biztosan ott lesz az Úrkút SK. A sorozat címvédője magabiztosan nyert a hétközi elődöntőben, a megye II-es Balatonszepezd nem jelentett komoly akadályt.
A másik ágról a Péti MTE került fináléba, miután izgalmas párharcban, 11-esekkel kiejtette a Devecser SE-t.


A döntőt Ajkán rendezik június 1-én. Eredmények, megyei kupa, elődöntők: Péti MTE–Devecser SE 3-3 (0-1), büntetőkkel: 4-3. Pétfürdő. Jv.: Hegedűs I. Pét: Varga Zs. – Bóka P. (Keszthelyi), Horváth P., Petróczi, Horváth B., Marton, Rados (Széplaki), Tar, Bóka M. (Gyurcsek), Ódor,
Pálfi. Edző: Nagy Krisztián. Devecser: Csepregi – Szabó D., Sipos Felícián, Király, Paksai, Sáringer, Szélessy, Venczel, Keringer (Kiss L., Bu- rucs), Keller, Temesi (Kulman).
Edző: Cserna Róbert. G.: Horváth B., Petróczi, Gyurcsek, ill. Paksai (2), Kiss L.
Balatonszepezd ÖKSC–Úrkút SK 2-11 (0-6). Balatonszepezd. Jv.: Kiss N. Balatonszepezd ÖKSC: Kasza – Horváth P., Szokolai, Primusz, Szabó P., Kovács K. (Török), Mészáros (Bujdosó), Horváth A. (Humli), Krómer, Zömbik, Czipp.
Úrkút SK: Zsigmond – Lang, Uj (Bognár), Márton, Kalapács, Reizinger (Hardi), Bencze (Boromisza), Buchwald, Udvardi, Károlyi (Kádár), Kovács G.
Gólszerzők: Zömbik, Humli, ill. Udvardi (3), Márton (3), Reizinger (2), Kádár, Kovács G., Károlyi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában