Foci

2022.05.25. 20:13

Tizenhat góllal lőtt kevesebbet az Ajka, mint tavaly

A kilencedik helyen zárta a labdarúgó NB II. 2021/2022-es szezonját az FC Ajka. A klubnál összességében elégedettek lehetnek az eredménnyel, mert az idény hajrájában sikerült tartósan jó formát mutatnia a csapatnak.

Horváth Gábor

A bajnoki hajrá egészen jól sikerült az ajkai csapatnak Fotó: Penovác Károly/Napló

Beszámoltunk róla, a második vonal utolsó fordulójában az ajkaiak alulmaradtak a Csákvár otthonában. Kis Károly alakulata remek hajrá, öt siker és egy döntetlen után kapott ki, s ezzel kilencedikként zárt. A csákváriak a sikernek köszönhetően megmenekültek a kieséstől. 
Az előző szezon történelmi (5. hely) szereplése után nem indult jól a 2021/2022-es évad az FC Ajka számára. 
A Veszprém megyeiek a hatodik fordulóban tudtak először nyerni (az ETO FC Győrt fektették két vállra), nehezen állt össze a játék, a védekezéssel és a támadók hatékonyságával egyaránt adódtak problémák. 
Akadt néhány ígéretes siker az ősszel, de nem tudta állandósítani a jó formát az együttes. Kis Károly legénysége úgy kezdte a tavaszt, hogy kijavítja az első fél év hibáit, és a 11. helyről feljebb kapaszkodik. Ehelyett két vereséggel indult a 2022-es év, és a folytatásban attól is kellett tartani, hogy kiesőzónába kerül a csapat. 
Az április eleji, tiszakécskei vereséget (1-4) követően aztán megrázta magát az Ajka, amely remek sorozatot produkált. A gárda öt meccset nyert zsinórban, aztán jött a hazai 0-0 a Diósgyőr ellen, amellyel a vendégek végleg elestek a feljutástól. A zárókörben a bennmaradásért harcoló Csákvár megszakította a veretlen szériát, de a kilencedik hely összességében remek eredmény az erősen hullámzó idényt produkáló ajkaiaktól. 
Az FC Ajka 38 bajnokin 51 pontot gyűjtött, 14 siker mellett kilencszer játszott döntetlent, 15-ször kapott ki. A gólarány épp kijött nullára, a szerzett és a kapott találatok száma egyaránt 49. 
Az előző idényben 11 ponttal gyűjtött többet a Veszprém megyei csapat, ez most is az ötödik helyre lett volna elég. Érdekesség, hogy tavaly csak két góllal kapott kevesebbet a gárda, ami azt jelenti, hogy összességében idén is egész jól működött a védekezés, az elért találatok száma viszont 16-tal esett vissza. 
Ez egyrészt köszönhető annak, hogy gólerős futballisták távoztak (élükön a tavaly 17-szer eredményes Nagy Krisztiánnal), másfelől nem volt túl hatékony az együttes helyzetkihasználása. 
Hiába voltak meg a lehetőségek, rossz százalékban sikerült értékesíteni azokat. 
A házi gólkirály holtversenyben Csizmadia Zoltán és Gaál Bálint lett 10-10 találattal, úgy, hogy mindketten a szélen futballoztak, egyiküknek sem a gólszerzés, hanem inkább az előkészítés az elsődleges feladata. 
A centerpozícióban játszó Szarka Ákos kilencszer volt eredményes. 
Ahogyan arról beszámoltunk, idén a bajnok Vasas mellett a Kecskemét jutott fel az NB I.-be. Utóbbi újoncként, a korábban biztos befutónak számító Diósgyőri VTK elől orozta el az ezüstérmes pozíciót. 
A III. Ker. TVE végzett az utolsó helyen, a fővárosiak mellett a Budaörs és a Szolnok esett ki az NB II.-ből ebben az évben. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában