Futsal

2022.05.27. 20:57

Vendégként nyert a DEAC

Megszakította vesztes sorozatát a Debreceni EAC a Veszprém ellen. A bronzéremért zajló párharc első meccsén, pénteken a hajdúságiak idegenben tudtak nyerni a futsal NB I-ben.

Horváth Gábor

Hiába vezettek Tatai Józsefék 3-1-re is, a hajdúságiak megfordították az összecsapást Fotó: Pesthy Márton/Napló

Veszprém–DEAC 3-5 (3-1)
Veszprém. V.: Wittner, Vass, Héra. Balaton Bútor FC Veszprém: Spandler - Tatai, Fridrich, Pál, Rutai. Csere: Koncsol, Molnár, Everton, Dorogi, Boromisza, Bognár P., Bencsik Á., Molnár R., Schalbert. Edző: Fehér Zsolt. Debreceni EAC: Krajcsi - Coito, Thiago, Rácz, Berecz. Csere: Tóth, Faragó, Szentes Bíró, Vass, Siska, Harmati, Harcsa, Szabó J. Edző: Elek Gergő.
Az előző szezon után ismét a Veszprém és a DEAC csapott össze a bajnoki bronzéremért a futsal NB I-ben. A rájátszás utolsó körében, hétfőn szintén a királynék városában találkoztak a felek és a hazaiak 6-3-as sikert arattak. Tavaly a bakonyi csapat simán szerezte meg a harmadik helyet, három könnyed sikerrel múlta felül a debrecenieket.
Azt sejteni lehetett, hogy a szezon végére létszámban kissé elfogyó Veszprémnek idén nehezebb dolga lesz.
Ezzel együtt Fehér Zsolt csapata jól kezdett. A 7. percben a hazaiak szereztek vezetést, Tatai szolgálta ki remekül Evertont, 1-0. A 9. percben Berecz lövése csattant a kapufán, majd pattant a gólvonal mögé, 1-1. A 10. percben újra a Veszprémnél volt az előny, Rutai távoli lövése talált utat a jobb alsóba, 2-1. A 17. percben Pál próbálkozott a bal oldalról, méghozzá sikeresen, ebben Krajcsi kapus is benne volt, 3-1. Nem tűnt úgy, hogy a DEAC „felébred”, de a 28. perben Berecz gólja beindította a vendég gépezetet, 3-2. A 29. percben Thiago bombázott a kapuba egy szöglet után, 3-3.
A 33. percben ismét egy szöglet okozott zavart a hazaiaknál, Szentes Bíró labdáját Harmati közelről értékesítette, 3-4. A hajrában 5 a 4 elleni játékra váltott a Veszprém, Harmati használt ki egy rossz passzt, 38. perc: 3-5. A párharc második meccsét hétfőn rendezik Debrecenben.

Címkék#futsal#NB I

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában