Nagy László: az első szó a csalodottságé

2022.06.20. 21:01

Éljenző szurkolók fogadták az együttest

A Bajnokok Ligájában a negyedik helyen végzett Telekom Veszprém játékosait hétfőn, az aréna előtt fogadták a szurkolók. A hagyományos eseményen elköszöntek a távozó játékosoktól, hárman folytatják másutt pályafutásukat.

Horváth Gábor

Fotó: Penovác Károly/Napló

Immáron hagyomány, hogy a kölni Bajnokok Ligája négyes döntőről hazatérő bakonyi kézilabdázókat a Veszprém Aréna előtt köszöntik a szurkolók, akik az egész szezon teljesítményének elismerése mellett elbúcsúzhatnak a távozó játékosoktól is.

Az eseményen elsőként Porga Gyula polgármester köszöntötte az együttest. - Szeptemberben senki sem gondolta, hogy ez a csapat idáig eljut, de a fiúk jó teljesítményt nyújtottak. Győr kivételével Magyarország összes városa irigyelhet minket, hiszen minden évben ott vagyunk egy labdajáték legjobbjai között – fogalmazott Porga Gyula, kiemelve a fantasztikus bakonyi közönséget, amely már többször is „megnyerte” a BL-t. - Nem azért szeretjük a csapatot, mert minden meccset megnyer, hanem azért, mert a mienk – tette hozzá.

- Az első szó a csalódottságé – kezdte Nagy László sportigazgató, utalva arra, hogy nem sikerült megnyerni a magyar bajnokságot és a BL négyes döntőjében is kétszer alulmaradt a csapat. - Köszönöm, hogy ennyien itt vagytok és mellettünk álltok. Izgalmas, kihívásokkal teli szezonon vagyunk túl, nehéz dolgunk volt. Rengeteg munka van abban, hogy összeállt egy új csapat és sikerült jó teljesítményt nyújtani. Büszkék vagyunk, hogy bejutottunk a final fourba, és arra is, hogy szurkolóink minden alkalommal fantasztikus hangulatot teremtenek.

– Sokat jelent a különleges támogatásotok - szólt a közönséghez Momir Ilics edző, - Kilencedik éve vagyok itt, jól tudom, hogy a BL megnyerése a nagy álom. Olykor játszhattunk volna jobban, de a lehető legtöbbet igyekeztünk nyújtani, büszke vagyok, hogy ezekkel a játékosokkal dolgozhatok együtt. Azt kívánom, hogy minél előbb teljen meg emberekkel ez a tér, addig, amíg a szem ellát, miután elhoztuk a BL-serleget.
A csapatkapitány Rasmus Lauge szerint fájóan közel voltak céljaik, álmaik megvalósításához. A szurkolók nélkül nem jutottak volna el idáig, azt kívánja, hogy mielőbb összejöjjön a hőn áhított BL-siker.

 

A dán irányítót születésnapja alkalmából énekkel köszöntötték a társak és a közönség.

Ezen az estén búcsúzott el a csapattól a távozó Dörnyei Borisz, Jorge Maqueda és Dejan Manaszkov. Mind a hárman elmondták, hogy fantasztikus időszakot töltöttek Veszprémben és minden jót kívántak a jövőben a klubnak és nagyszerű közönségének.

Címkék#Telekom

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában