BKSE

2022.06.13. 13:39

Szezonzáró és éremátadó a füredieknél

A szezonzáró vacsora alkalmával kapták meg a bajnoki bronzérmeket a balatonfüredi NB I-es kézilabdázók.

Horváth Gábor

A csapat keményen megküzdött a bronzéremért és megérdemelten szerezte azt meg Fotó: BKSE

Hagyományos szezonzáró összejövetelt tartottak a Balatonfüredi KSE-nél, az esemény a megszokott vacsora, értékelés, beszélgetés mellett ezúttal különleges volt, mert az NB I harmadik helyezettje ez alkalommal kapta meg jól megérdemelt jutalmát. A bronzérmeket Prémecz Attila, a Magyar Kézilabda Szövetség igazgatótanácsának elnökhelyettese akasztotta a játékosok és a szakvezetők nyakába.
A BKSE története során harmadik alkalommal lett harmadik az első osztályban, érdekesség, hogy az előző két sikernek (2012, 2014) Kis Ákos sportigazgató, Szathmári János kapusedző és Lelkes Gábor technikai vezető játékosként volt részese, György László vezetőedző pedig másodedzőként dolgozott akkoriban.
A Balaton-partiak kiváló szezont produkáltak a 2021/2022-es évadban.
A Magyar Kupában – a tavalyi bronz után - ugyan ezúttal nem sikerült a legjobb négy közé jutniuk, de a bajnokságban remekül szerepelve, nagy csatákban maguk mögé utasították a Ferencvárost és a Tatabányát.
Az NB I-es harmadik hely nemzetközi kupaindulást (az Európa Ligában szerepelhet az együttes) is ér, a következő idényben tehát még több fronton lesz érdekelt a füredi csapat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában