Tánc

2022.07.19. 11:30

A Kid Rockos lányok egész nyáron edzenek

Több száz gyermek táncol és versenyez évente a veszprémi Kid Rock and Roll SE keretein belül. Bár életkoruk rendkívül változó - 3-tól 22 évesek - , lelkesedésük és kitartásuk azonos.

Napló

A veszprémi Kid Rockos lányok idén is kitettek magukért Fotó: Kid Rock and Roll SE

A fiatalok hétről hétre bizonyságot adnak felkészültségükről, tudásukról a hazai és a nemzetközi versenyeken is. Az egyesület tagjai a nemrég véget ért versenyszezont most is nagyon eredményesen zárták.

- Utánpótlás csapataink minden hónapban szerepeltek a Megyei Bajnokságokon, ahonnan rendszerint úgy tértek haza, hogy majdnem minden kategóriában aranyérmet szereztek – mesélte az egyesület elnöke, Bondor Virág – A Területi Versenyeken is jeleskedtek tanítványaink, sőt, rendeztünk egy Területi és egy Megyei Versenyt is. A Területi Versenyen 10 éremnek örülhettek táncosaink és mindenki a döntőbe jutott. Szerveztünk egy Országos Pontszerző Bajnokságot is áprilisban, melyre nagyon büszkék vagyunk, ahogyan az országos és a nemzetközi szintű eredményeinkre is. Idén a háborús helyzet miatt csak a Budapesten megrendezett Világkupán és Európa Bajnokságon tudtunk részt venni.

Forrás: Kid Rock and Roll SE

Az egyesület alapítója külön megemlített néhány csapatot, melyek a legkiemelkedőbb eredményekkel örvendeztettek meg: 

- A „Rock it” junior páros nagyformáció EB 3. helyezést szerzett, valamint OB 1. és 2. helyet ű újságolta Virág. - Ennek a formációnak a tagja Radnai Kristóf és Nagy Noémi, akik jelenleg a Világranglista 10. helyén állnak. Területi ranglistavezetők, legjobb Világkupa helyezésük a 8. hely. Ezen kívül tagjai a magyar válogatottnak is.

Kiderült, a „Fancies girls” nagyformáció Budapesten a Világkupán 10. helyezést ért el, s övék a területi bronzérem is. A lányok jelenleg lelkesen készülnek a szeptemberi Villachi Világkupára. A „Csinizsaruk” ladies dance plusz kisformáció az Országos Bajnokságon 1. és 2. helyezést is kapott. A budapesti Világkupán bemutatóztak is a külföldi vendégeknek - ezzel reprezentálták ezt a kategóriát, mely magyar „találmány”, s edzőjük reményeik szerint a nemzetközi versenyrendszerbe is felveszik majd. (Zárójelben tesszük hozzá, hogy Bondor Virág egyébként már nem táncol, mivel pontozóbíró és versenyfelügyelő is, ami kizárja, hogy versenyeken induljon.)

- A „Baby dolls” ladies contact style nagyformáció az OB-n 2. és 3. helyezésnek örülhetett – ez a legmagasabb női nagyformációs kategória - mondta a Kid Rock and Roll SE elnöke. - Rajtuk kívül még ki kell emelni a „Sweeties” junior kisformációt, mely területi ranglista 2. helyezést ért el, a „Szuper csajok” children nagyformációt, mely tagjai a területi ranglista 3. helyezését tudhatják magukénak, és a „Flame princess” juveniles nagyformációt a területi ranglista 3. helyezésével. A területi ranglistavezető, OB-döntős ”No way” ladies nagyformáció tagjai szintén képviselni fogják Magyarországot a szeptemberi Villach Világkupán. A „Prodigy Project” ladies contact style szintén remekül teljesített, hiszen területi ranglistavezető lett.

Forrás: Kid Rock and Roll SE

A Kid-es versenyzők nyáron sem pihennek, az év legforróbb hónapjaiban is végig edzenek. Augusztusban alapozó táborokban gyakorolnak a fiatalok. Júniusban és júliusban nyolc táborban vehettek részt, a múlt héten a Balaton partján egy „ottalvós” táborban készültek az országos versenyzők a következő félévi versenyekre.

- Mivel a versenyzők majdnem egész nyáron edzenek, így nem jellemző a plusz kilók elszabadulása – árulta el mosolyogva Bondor Virág, amikor arról kérdeztem, hogy a nyári lángos-fagylalt-hamburger kombinációja nem okoz-e látványos gondot „lányainak” az őszi versenyek során. - Edzőként próbálunk példát mutatni az egészséges életmód kapcsán és ha szükséges, táplálkozási tanácsokkal is ellátjuk a lányokat. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában