Megviselte az állandó őrlődés

2022.07.04. 07:00

Jó volt újra felidézni Zsupanyin Istvánnal a régi kézilabdás emlékeit

Éppen harminc éve váltak valóra az álmai, a Bramac VSE máig emlegetett „hármasugrásakor”. A híres-hírhedt Melnyik mestert segítette – másodedzőként és tolmácsként –, villámhárító volt a szakember, a klubvezetés és a játékosok között. Bele is betegedett a feszültséggel teli időszakba…

Király Ferenc

A 72 éves Zsupanyin István Szentantalfán él

Fotós: Király Ferenc

A 72 éves Zsupanyin István Szentantalfán él

Fotós: Király Ferenc

Szentantalfa egy négyszáz lelkes település a Nivegy-völgyben. Három oldalról hegyek, délről pedig a balatoni panoráma öleli. Festői a vidék, ráadásul minden olyan nyugodt. A Fő utcában sincs ez másképp, melynek egyik házában már izgatottsággal vegyes kíváncsisággal vár a 72 éves Zsupanyin István. Miért tagadjam, nem ismertem volna meg. Igaz, vagy negyedszázada nem láttam. Az emlékezetemben egy jó kiállású emberként őriztem meg, aki ha arról volt szó, lobbanékonyan rohant be a pályára, hogy nehezményezze a bírók némely ítéletét. Most egy fotelben ül. Szerencsére már nincsenek végtagremegései, ám nehezen mozog és beszél. Mivel kezének ujjai izommerevek, a feje biccentésével kínál hellyel.

A kézilabda nyert

– Még gyermekként határoztam el, hogy egyszer bajnok leszek. Kárpátalján sokféle sportot űztem – futottam és birkóztam is –, s mert fiatalon tényleg erős voltam, előfordult, hogy téglákkal súlyzóztam. Idővel aztán kiderült, hogy számomra a kézilabda lesz a befutó, de számottevő eredményeket „csak” edzőként értem el. A beregszászi csapatnál 45 éve lettem másodedző, s mert a vehemens szakmai főnökünk, Zubko József nem mindig élt sportszerű életet, időnként én dirigáltam a szovjet élvonalban remek játékerőt képviselő gárdát. Később a lembergi egyetemen elkezdtem edzőnek tanulni, ahol nagyhírű professzorok „verték a fejembe” az anatómiát. Hogy ezt miért tartom fontosnak?! A neveltjeim csak elvétve sérültek meg, a terhelésükkor mindig szem előtt tartottam az egészségüket – mondja a szavakat keresve, hol magyarul, hol oroszul, ilyenformán komoly feladatot róva a fiára, aki segítségemre van abban, hogy a gondolatokból mondatok kerekedjenek.
A sorkatonai idejét a bajkonuri űrállomáson teljesítő főhősünk négy évtizede döntött úgy – zongoratanár párjával –, hogy a nekik szűk életteret nyújtó szülőföldjükről hazánkba költöznek. Kalandos és külön utakon, az általuk lefizetett KGB-tisztek tudtával érkeztek hozzánk. Dunaújvárosban korosztályos együttesek mellett lelt munkára, s őket nyomban a legjobbak közé kormányozta. Büszkén újságolja, hogy a szárnyait abban az időben bontogató Csoknyaiból ő faragott kézilabdázót. És abban is volt szerepe, hogy az acélvárosiak „gólgyárosa” a kilencvenes évek elején a királynék városában kötött ki.

Veszprémet választotta

Noha a szakedzői diplomát Mocsai Lajosnál megszerző trénert hívták Tapolcára is, ő Veszprémbe költözött: két évet a VSE hölgykoszorúja mellett dolgozott. Mivel a viharvert, az NB I-től is elköszönt társasággal sok sikerélményben nem volt része, boldogan fogadta a helyi kézilabdapápa, Hajnal Csaba megkeresését, hogy segítse a munkájukat. Közben magyar állampolgár lett, amire a mai napig büszke. – Először olyasféle portyázó-fürkész voltam. Emlékszem, az ügyvezető kinézett a klubnak egy orosz sportolót, akiért kiküldött Moszkvába, mondván, csábítsam ide. Az akcióm nem járt sikerrel, ám szóba hoztam Melnyik edzőt, majd pedig két játékos, Zubjuk és Zsitnyikov nevét. Mikor idejöttek, kellett melléjük egy tolmács, és Csabának elég volt csak rám néznie. Négy évet töltöttem az egyesületnél, hármat Melnyik oldalán. Nem túlzok, mikor azt mondom, hogy nem volt könnyű a szovjet hadsereg egykori alezredesével, aki rendkívül nehezen alkalmazkodott az itteni viszonyokhoz. Jó szakember volt, ám az agresszív viselkedésével mérgezte maga körül a levegőt. Nem igazán értette, hogy errefelé máshogy mennek a dolgok. 
A zűrös természete miatt folyton vibrált a levegő az öltözőben és a klubirodán – a környezete mind nehezebben viselte. A csapat viszont fejlődött az irányítása alatt, mindenki tudta, hogy a későbbi diadalok alapjait ő rakta le. A másodedző nem csupán a keretet gardírozta, azért is fáradozott, hogy a problémák ne fajuljanak el még jobban. Sokszor rajta csattant az ostor. – Mikor 1991-ben Németországba szerződött, a legtöbben felsóhajtottak – jegyzi meg.

A Bramac-Veszprém SE–Milbortshofen férfi kézilabda KEK-döntő mérkőzés, világos mezben a magyar csapat. Az 1992-es mérkőzést a Veszprém nyerte 24:14-re
Forrás: MTI/Korbély Barnabás

A stressz megbetegítette

Zsupanyin István bajnoki ezüst- és Magyar Kupa-aranyérmekkel a tarsolyában lett az új edző, Joósz Attila segítője. A háttérben meghúzódva azért is munkálkodott, hogy Élesék egységesek és összetartóak legyenek, de a kezdődő sikerkorszakból csak egy év jutott neki. – A KEK-győzelmünk után a csapatorvosok szóltak, hogy a jobb kezem és lábam furcsán remeg, s vizsgáltassam ki magam. Aztán kiderült, hogy „parkinsonos” lettem a sok stressztől. Utána még hívtak Komlóra, mi több, Kuvaitba is dolgozni, de már nem ülhettem vissza a kispadra. Egyik napról a másikra megváltozott az életem, s vele együtt a családomé is. Viszont amiről hajdan álmodoztam, azt a veszprémi fiúkkal elértem.
Később Pécsett átesett egy operáción, amitől ugyan elmúlt a végtagremegése, azonban a beszédkészsége leépült. Mikor a balatoncsicsói iskolában meghirdettek egy zenetanári állást, a felesége megpályázta és megnyerte, így kerültek a számukra nyugalmat jelentő, az intézményhez közeli Szentantalfára, egy szolgálati lakásba. A gyógykezelése az összes megtakarított pénzüket felemésztette. A családfő egy ideig még biciklizett és sokat sétált a környéken, de ezek - a betegsége miatt – mind gyakrabban végződtek esésekkel. Azóta nyelési nehézségekkel is küszködik, de szeretteire a legnehezebb pillanatokban is számíthat.
Zsupanyin Istvánnak mindene volt az akkori alakulat. Erre utalnak a történetei, amikből képtelen kifogyni. Felidézi, hogy a nyolcvanas években, mikor többször látogatott a Szovjetunióba, megkérte egy fiatal kézilabdázó, hogy segítsen neki abban, hogy Veszprémbe kerülhessen. Ő be is ajánlotta Hajnal Csabának, aki végül nemet mondott a felvetésre, mondván, alacsony a szóban forgó irányító. – Az illetőt Talant Dusebajevnek hívták. Kalocsay Attiláért is sokat kardoskodtam, aki kivételes képességekkel bírt, viszont az életvitele fékezhetetlen volt. Többször is száműzni akarták a keretből, ám mindig kértem neki egy újabb esélyt, mondván, mégis csak egy zsenivel van dolgunk – pörgeti vissza az idő kerekét.
A betegsége a gondolkodása lelassulásával járt, értelmi hanyatlás nem érte. A legrégebbi emlékeit is gond nélkül idézi fel. Azok között pedig szép számmal akadnak dicsőséggel teli sportosak. Úgy búcsúzom tőle, hogy a szemein látom, jó volt azokat újra felidézni…

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában