Új csapat építésére vállalkozott

2022.08.08. 17:30

A három évre szerződő Konkoly Csaba a Fejér B.Á.L. Veszprémnél is nagyot alkotna

Sokáig az utánpótlásképzésben – tehetségek kiválasztásán és felkészítésén – dolgozott, és matematika–testnevelés szakos tanárból, komoly játékosmúlt nélkül, lett remek edző.

Király Ferenc

Konkoly Csaba ma is minden mérkőzést meg akar nyerni, bárki legyen az ellenfél

Forrás: Egyesület

Konkoly Csaba volt a világhírű Győri Audi ETO KC szakvezetője, majd több helyütt megfordult, legutóbb Gyöngyösön, ahonnan – noha új kihívásokra vágyott – fájó szívvel távozott. Nemrég hároméves szerződést kötött az átalakuló Fejér B.Á.L. Veszprémmel, hogy a megyeszékhelyen az eddigi erények megtartása mellett új csapatot építsen. Az ambiciózus tréner eddig egyik állomáshelyén sem végzett rossz munkát, a felkészültségével, a kalkulusaival mindenütt tekintélyt vívott ki magának, miközben az évek során ő is sokat fejlődött. Azon ellenben nem változtat, hogy az övéivel minden mérkőzést meg akar nyerni, és hogy nála mindig a csapat az első. 

Az ötvenkét esztendős szakembert a kvalitásai nem tették alkalmassá arra, hogy neves kézilabdázó legyen, ám a győriek korosztályos alakulatának tagjaként úgy megszerette a sportágat, hogy annak immár aligha fordít hátat. 

– Tizennyolc évesen súlyos térdsérülést szenvedtem, az orvosok szinte mindenféle mozgástól eltiltottak, hovatovább azzal riogattak: örüljek, ha idővel egyáltalán járni tudok. Maradt hát az úszás, az óvatos kerékpározás, majd 1995-ben befejeztem a tanárképző főiskolát – forgatja vissza az idő kerekét Konkoly Csaba, aki először a győri ifjúsági gárdánál kezdett el tevékenykedni. Idővel pompás mutatókat ért el az ottani utánpótlás-nevelésben: több sikerszéria is rájuk köszöntött. 

A helyi „aranybánya”, a Balázs Béla Általános Művelődési Központ pedagógusaként – a területen magának komoly elismerést szerző – Róth Kálmántól vette át a klub női utánpótlásvonalát, majd a győri nagycsapatnál lett másod-, míg 2007 nyarán vezetőedző. A kispadon éppen Róth mestert váltotta. A hölgykoszorúval halmozták a dicsőségeket: négyszer lettek bajnokok és négyszer kupagyőztesek, egyszer BL-finalisták (2009) és háromszor BL-elődöntősök (2008, 2010, 2011). Ezen időszakban olyan csillagoknak „vezényelt”, mint Pálinger Katalin, Görbicz Anita, Aurelia Bradeanu, Katarina Mravikova, Tomori Zsuzsanna, Vérten Orsolya, Simona Spiridon, Ana Dokic, Kovacsics Anikó, Eduarda Amorim, Heidi Löke, Jovanka Radicevic és Andrea Lekic. Aztán 2011 végén, egy gyengébb BL-találkozó után elköszöntek tőle, miközben a száztíz bajnoki mérkőzésükből csak egy lett döntetlen és kettő zárult vereséggel. A hazai kupasorozatban valamennyi fellépésüket megnyerték. 

– Győr sokáig többet jelentett nekem egy városnál. Mindig fontosnak tartottam a kiválasztást, ha pedig megtaláltuk az alanyokat, ők később rendszerint szép karriert futottak be. Az iskolánkból sok tehetség került ki, s velük szemben főként az első hely, a győzelem volt az elvárás. Tizenegy évig munkálkodtam a helyi utánpótlásban, végigjárva a ranglétrát, s olyan kiválóságok, mint Róth Kálmán, Laurentz László és Németh András edzéseit látva tanultam meg a legapróbb fortélyokat is. Mondhatni, ők voltak a tanítómestereim. Harminchét éves voltam, mikor a győri felnőttcsapathoz kerültem, de szerencsére éltem a lehetőséggel. Valahogy akkortájt úgy voltam vele, ide nekem az oroszlánt is. Az, hogy ismert lettem, mindenekelőtt annak az időszakomnak köszönhető. A keretünk kétharmadát akkor magyarok alkották, összességében mi sem panaszkodhattunk, ám azért az a mostanihoz képest más világ volt – állapítja meg. 

Miután eljött a győri csapattól, a szakvezetői feladatokat ideiglenesen a pályaedzője látta el, az a Danyi Gábor, aki az új, veszprémi kenyéradójánál szakmai igazgató. 

– Jó a kapcsolatunk, bizalommal vagyunk egymás iránt – teszi hozzá. Konkoly Csaba 2012 elején már a székesfehérvári Alcoa FKC vezetőedzője volt, aztán visszatért a győri utánpótláshoz. A következő idényben elvállalta a váci társaság dirigálását, majd 2015-ben két évre a német Bundesligában szereplő TusSies Metzingenhez írt alá, ahol az első évben bejutottak az EHF-kupa döntőjébe, míg az ottani pontvadászatban másodikok lettek. Először öt éve dolgozott férfikörnél, akkor ült le a HE-DO B. Braun Gyöngyös kispadjára. Velük előbb tizenegyedik, majd hatodik lett az NB I.-ben, a 2019–2020-as kiírásban pedig harmadikok voltak, mikor a pandémia miatt „lefújták” a küzdelemsorozatot. Abban az évadban részt vettek az EHF-kupában is. Tavaly decemberben derült ki, hogy a munkássága – előbb vagy utóbb – a királynék városában íródik tovább. A „kis Veszprém” ugyanis azt szerette volna, ha Tombor Csaba vezetőedző felfüggesztése után, idő előtt átveszi a csapat irányítását, ám a felkérésre nemet mondott. Az akkor megjelenő lapok szerint a távozásának híre feszültséget keltett a Heves megyei klub játékosainak körében, állítólag megingott a bizalmi kapcsolata a sportolókkal. Mások szerint „csak” bizonytalanság alakult ki a felek között. Végül a négy éve ligakupát nyerő egyesület elöljárói közös megegyezéssel szerződést bontottak vele. 

– Már nem szeretnék visszatekinteni az ügyre, maradjunk annyiban, tiszta lelkiismerettel jöttem el Gyöngyösről. Büszke vagyok arra a négy és fél évre, amit ott töltöttem, lévén teljesültek a korábban megfogalmazott elképzeléseink, vagyis egy kiesés elől menekülő társaságból egy stabil élvonalbeli, a középmezőnyhöz tartozó gárdát faragtam. A távozáskor ugyanakkor fájt a szívem, mert nem ilyen búcsúzásról álmodtam, valójában nem fejezhettem be azt, amit akartam. Mondom ezt úgy, annak fényében, hogy a kapcsolat a végére kicsit elfáradt. Már vágytam egy új projektre, amely aztán Veszprémből „jött felém” – meséli, majd azzal a lendülettel új, a legújabb kori vizekre evez, és megemlíti, hogy Éles József klubigazgatóval, tulajdonos-ügyvezetővel már az első eszmecseréik során egybecsengtek a terveik, ezért elfogadta a mieink invitálását – és vele együtt a tavaszi magyar kupa ezüstérmesének és a ligakupa elődöntősének szakmai filozófiáját. – Vonzó volt az ajánlat, hiszen egy olyan fiatal, dinamikus és kreatív alakulathoz kerülhettem, amely főként az első élvonalbeli idényében sok borsot tört az ellenfelei orra alá. Az ellenük vívott derbiken megtapasztalhattam, hogy egy sikerre éhes gárdáról van szó, amely képes hatalmas energiákat mozgósítani. Most ezt a munkát folytatnám. Bevallom, újra vágytam arra, hogy egy fiatal közösséget mozgathassak, a tagjait fejleszthessem, képezhessem. Számomra tehát örömteli, hogy a mi játékosállományunk az egyik legfiatalabb az NB I.-ben. Azon vagyok, hogy kialakítsak egy ütőképes keretet, miközben az eredményességre is ügyelünk. Ez egy olyan szakmai feladat, amelyet szívesen fogadtam – húzza alá a szakember. 

Természetesen már korábban tisztában volt azzal, hogy a nemzetközi kupaindulást kiharcoló, az Európa-ligában is bizonyítani akaró együttese az új szezonra nagyban átalakul. Az előző évadbeli keretből heten távoztak – több kiemelkedő képességű spíler is, mint Borbély Ádám, Fazekas Gergő vagy Vajda Huba –, s a holt idényben heten érkeztek. Mint megtudtam, nem csupán a bennmaradás a céljuk, ha nincs is konkretizálva, azért van rajtuk némi eredménykényszer, ami valahol az NB I. középmezőnyének elérését jelenti. A klub harmadik élvonalbeli idényében új csapatot kell építenie, ami a július közepétől íródó felkészülés során elkezdődött. A bemutatkozáson már túl vannak. A szakmai stábbal felmérték a tanítványok erőállapotát, megállapították, hogy a távozókat megfelelő képességű emberekkel pótolták, és ők beilleszkednek a megálmodott szakmai koncepcióba. A játéktudásuk mellett az is fontos tényező volt, hogy milyen személyiségjegyekkel rendelkeznek, beilleszthetők-e a tervezett rendszerbe, és a „régi bútordarabokkal” milyen elegyet alkotnak. Azóta a sportolók minden idegszálukkal azon vannak, hogy őszre minél stabilabbak legyenek, a csapatkohézió erős legyen, az éles szituációkban meggyőzően teljesítsenek, mindig találjanak maguknak megfelelő motivációt, és a felelősséget az eddiginél jobban elosszák egymás között. 

Konkoly Csaba a pedagógusi pályáról érkezett az edzőibe, vagyis nemcsak a sportolói játékát, hanem személyiségüket is képes alakítani. Mint értésemre adja: az idő haladtával ő is nagy fokú fejlődésen ment keresztül, már nem az a győri edző, aki hajdanán türelmetlen és időnként arrogáns volt; a stílusát megváltoztatva letisztult, alkalmazkodott és idomult a megváltozott mai világhoz. A tekintetben viszont maradt a régi, hogy ma is minden mérkőzést meg akar nyerni, bárki legyen az ellenfél. Mára komoly szakmai tudással és tapasztalattal rendelkezik. A lelkesedése, a hite és a kisugárzása a garancia arra, hogy erős hatással lesz a Fejér B.Á.L. Veszprémre, és abból igazi közösséget kovácsol. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában