Foci

2022.08.02. 21:05

Labdarúgótábor az Ajka utánpótlás-sportolóinak

Beszélgettek a fair playről, a játékszabályokról, az FC Ajkáról, valamint videót néztek meg, amelyben a különböző játékelemekkel ismerkedtek, majd a pályán gyakorolták azokat az Illés Akadémia táborában részt vevő U7 és U12 korcsoportos labdarúgói.

Tisler Anna

A foglalkozásokat július utolsó hetében tartották reggeltől délig Fotó: Gyarmati László

A foglalkozásokat július utolsó hetében tartották reggeltől délig. A kánikulában is szorgalmasan gyakoroltak a gyermekek, akik mindannyian az FC Ajka utánpótláscsapa­tainak a tagjai. Jákli Péter, az FC Ajka utánpótlásszakág szakmai vezetője kérdésünkre elmondta, hogy a pályán minden korcsoport a saját edzőjével gyakorolt. Az Illés Akadémia a korábbi utánpótlás-nevelésben a mentoruk volt, a jó kapcsolat fennmaradt. Hétfőn, az első napon az Illés Akadémia szakmai vezetője, Bakos Roland felkereste a táborozókat, pénteken két edző az akadémia módszereivel ismertette meg a gyerekeket. Az akadémia minden táborozónak pólót ajándékozott, valamint a táborzáróra ajándékokat biztosított. Az FC Ajka ugyancsak ajánlott fel többek között zászlókat és bögréket ajándékozás céljából. Az utolsó napon a hét folyamán tanultakból kvízt töltöttek ki a gyerekek, amelyből kiderült, hogy sok minden megmaradt az emlékezetükben. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában