Értékes siker a BFC Siófok ellen

2022.10.02. 20:36

Az ajkaiak korán hátrányba kerültek, de fordítani tudtak

Hátrányból felállva szerzett három pontot az FC Ajka vasárnap hazai pályán a labdarúgó NB II-ben.

Horváth Gábor

Fotó: Nagy Lajos/Napló

Két 11 pontos csapat találkozott egymással, a hazaiak a kilencedik, a vendégek a tizenegyedik helyről várták az összecsapást.

Egy hazai figyelmetlenséget követően hamar vezetést szerzett a Siófok, pedig az első percekben a vendéglátónak akadtak helyzetei. Nem is kicsik. Először Kenderes lőtt alig kapu mellé, majd Csizmadia találta el a felső lécet10 méterről.

A 11. percben Major adott be jobbról, az ajkai védők nem tudtak tisztázni és a labda Szakály Attilához került, aki közelről a jobb alsósarokba lőtt, 0-1.

Két perccel később Kovács Nikolasz tornásztatta meg Winter kapust.

Ment előre az Ajka és nem is kellett sokat várni az egyenlítésre.

A 25. percben Gaál verte meg a védőket a jobb oldalon, remekül adott be, a hosszú oldalon érkező Doncsecz Levente közelről helyezett a kapu jobb oldalába, 1-1. Még a szünet előtt vezetést szereztek a hazaiak. Ismét Gaál Bálint volt az előkészítő, ezúttal szögletből adott gólpasszt: Kovács Nikolaszra senki sem figyelt és a védő 10 méterről a jobb alsóba lőtt, 40. perc: 2-1.

A második félidő elején a Veszprém megyeiek kerültek közel a gólszerzéshez, de a Kovács Nikolasz jobb oldali beadására érkező Sejben a bal kapufát találta el, a kipattanót pedig megfogta a kapus. Uralták a meccset az ajkaiak, akik többet birtokolták a labdát és jóval veszélyesebben futballoztak, mint a rivális.

Igyekezett persze lehetőségeket kialakítani a Siófok is, de ezek a próbálkozások rendre elhaltak a hazai védelemben.

 

A 78. percben Zsolnai távoli bombáját védte nagyot vetődve Winter.

A kezében tartotta a találkozót az FC Ajka, de végleg a 89. percben dőlt el a pontok sorsa. Zsolnai Richárd kapott remek indítást, a sérülésből visszatérő támadó egyedül vezette Winterre a labdát, amelyet 20 méterről elegánsan emelt át a kifutó kapuson, 3-1.

Összességében megérdemelten, magabiztosan gyűjtötte be a bajnoki pontokat az FC Ajka, amely legközelebb a Soroksár vendégeként lép pályára szerdán.

Kis Károly: - Úgy gondolom, hogy egy jó csapatot sikerült legyőzni. Helyenként látványosan futballozott mindkét együttes. A kezdés után nem sokkal már 2-0-ra vezethettünk volna, de hibáztunk, és ahogyan ilyenkor lenni szokott, ez megbosszulta magát. Szerencsére a kapott gól nem tört meg minket, lendületes játékkal sikerült nyernünk.

FC Ajka–Siófok 3-1 (2-1) Ajka, 800 néző. V.: Molnár A. FC Ajka: Horváth D. - Kovács N., Görgényi, Jagodics B., Szűcs K. - Kenderes (Zsolnai, 67.), Tajthy (Vogyicska, 84.) - Tóth G. (Sejben, a szünetben), Csizmadia, Doncsecz - Gaál B. (Dragóner, 92.). Edző: Kis Károly. BFC Siófok: Winter - Polényi (Dénes, 64.), Vágó (Nyári, a szünetben), Debreceni, Varga B. - Varjas, Krausz (Eördögh, 64.) - Major, Szakály A. (Nikházi, 84.), Girsik (Farkas B., a szünetben) - Horváth P. Edző: Domján Attila.

 

Címkék#foci#sport

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában