Atlétika

2022.10.19. 07:00

Kis Károly emlékére szerveztek versenyt Pápán

Pápa Tizenhárom egyesület százhatvan atlétájának részvételével negyedik alkalommal rendezte meg a Pápai Atlétikai Club a Kis Károly-emlékversenyt. A bajnokság abból a szempontból rendhagyó volt, hogy ez volt az első olyan, amely hazai pályán, a PAC önálló szervezésében valósult meg.

Napló

Százharminc futó nevezett a programba

Fotó: Napló

A pápai atlétika mozgatórugója, ikonikus alakja 2017-ben hunyt el. Az idei megemlékezés a Pápai Sport Centrum- ban a mesterről elnevezett futófolyosón kezdődött, ahol az egykori edző családja, Rádi Róbert, a PAC elnöke és a részt vevő klubok képviselői megkoszorúzták emléktábláját. 

– Karcsi bácsi meghatározó személyiség volt a pápai atlétikai életben, ezért is döntöttünk úgy, hogy a futófolyosót róla nevezzük el. Igyekszünk minden olyan alkalmat megragadni, amivel emlékét őrizhetjük és szellemiségét átadhatjuk a következő generációnak – mondta Rádi Róbert. 

Női és férfi-kalapácsvetés, 200, 600, 1000 valamint 3000 méteres síkfutás szerepelt a programban, a versenybizottság az U8-as korosztálytól egészen a felnőttekig várta a nevezéseket. Összesen harminc dobó és százharminc futó nevezett a programba. 

Az igazoltak mellett azokról sem feledkeztek meg a szervezők, akik nem rendelkeznek versenyengedéllyel, így a nyílt futamokba bárki leadhatta nevezését. 

A házigazda Pápai Atlétikai Club mellett Veszprém, Székesfehérvár, Keszthely, Kaposvár, Tamási, Szombathely és Dombóvár hozta el tagjait a megmérettetésre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában