Legyőzték a szívósan küzdő sereghajtót

2022.10.15. 08:29

Továbbra is a Veszprém áll a tabella élén

Idegenbeli sikert aratott a veszprémi futsalcsapat az NB I 7. fordulójában, a bakonyiak így továbbra is az élen állnak.

Horváth Gábor

Everton már a második percben a kapuba talált Fotó: Penovác Károly

Rubeola FC–1. FC Veszprém 1-3 (1-2)
Dunakeszi, V.: Juhász, Kiss G., Apkó. Rubeola FC: Maruzsi – Csikós, Gál, Fischer, Józsa. Csere: Vincze, Oláh, Kovács B., Rohrbeck, Kardos, Szabó Zs., Krizsán, Hadzsi, Katona. Edző: Jenei Ottó.
1. Futsal Club Veszprém: Spandler – Fridrich, Kártik, Everton, Gavrilovics. Csere: Soós, Molnár R., Dorogi, Bognár P., Ábrahám, Bencsik Á., Gerencsér, Kiss M. Edző: Fehér Zsolt.

Az éllovas látogatott a sereghajtóhoz, így az esélyek egyértelműek voltak. A Veszprém – amelyből Tatai József csapatkapitány sérülés miatt ezúttal hiányzott – még nem kapott ki ebben a szezonban, és Dunakeszin is szerette volna jó sorozatát folytatni.

Ezt már a meccs elején egyértelművé tette Fehér Zsolt alakulata: Everton a második percben bevette a házigazda kapuját, 0-1.

Némileg váratlanul jött az egyenlítés a 6. percben, Fischer lövése megpattant, és a labda úgy került Spandler kapujába, 1-1.

Továbbra is az 1. FCV irányított, és a 8. percben ismét vezetést szerzett: Gavrilovics szép akció végén talált be, 1-2.

A folytatásban szoros volt a küzdelem, mindkét oldalon akadtak helyzetek, de több gól nem esett az első játékrészben.

Fordulás után is sokáig maradt a minimális különbség, szívósan, szervezetten játszott a Rubeola, amely a hajrában aztán kockáztatott az egyenlítésért. Az 5 a 4 elleni játék nem jött be a hazaiaknak, akik labdát veszítettek, ezt pedig Kártik használta ki a 37. percben, 1-3.

A bakonyiak a DEAC elleni hazai döntetlent követően ismét három pontot gyűjtöttek, így újra lendületben vannak. A jó formára szükség is lesz, hiszen október 21-én, pénteken az egyik nagy rivális, a Kecskemét látogat a Március 15. úti csarnokba. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában