Folytatódik a futsal NB I

2023.01.18. 10:37

Az utolsó előtti csapat látogat Veszprémbe

Hazai környezetben játssza az év első bajnoki mérkőzését az 1. Futsal Club Veszprém, amely megszokottól eltérően ezúttal csütörtökön fogadja vendégét.

Horváth Gábor

Spandler Mátyásék esélyesként lépnek pályára az év első bajnokiján

Fotó: Penovác Károly/Napló

A tabella második helyén álló 1. FC Veszprém csütörtökön az utolsó előtti, 11. pozíciót elfoglaló Rubeola FC-t fogadja a futsal NB I 18. fordulójában. Ez a játéknap az első ebben az esztendőben, de a csapatok már játszottak idén tétmeccset, a múlt héten a Magyar Kupa második fordulójában volt dolguk. Ezt a feladatot a Veszprém és a Rubeola is sikerrel teljesítette az alacsonyabb osztályú riválissal szemben. A bakonyiak a TFSE vendégeként 5-1 arányban győztek és jutottak tovább a következő körbe, ahol az ELTE-BEAC lesz az ellenfelük. A Rubeola 7-2-re nyert Szegeden, a csömöriek legközelebb Turára utaznak a sorozatban.

A csütörtöki bajnoki találkozót természetesen az 1. FCV várja esélyesként, Fehér Zsolt együttese négy meccset vívott meg veretlenül egymás után, méghozzá három sikerrel és egy döntetlennel. A Rubeola FC messze nincs ilyen jó formában, hiszen az elmúlt öt bajnoki találkozójából négyet elveszített, csak egyet tudott megnyerni, igaz, az Aramis SE két vállra fektetése komoly fegyverténynek számít. A Rubeola hasonlóan szerepel idegenben, mint hazai pályán, vendéglátóként és vendégként egyaránt egy-egy sikert és döntetlent tud felmutatni, emellett 13 veresége van. A Veszprém októberben 3-1-re nyert ellene a Dunakeszin rendezett bajnokin. A megfiatalított 1. FCV eddig remek szezont fut, 13 győzelem mellett kétszer játszott döntetlent és kétszer maradt alul.

A Veszprém-Rubeola bajnoki csütörtökön 18.30-kor kezdődik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában