Mozgással, jelmezekkel búcsúztatták az évet

2023.01.02. 19:00

Sólyban 2023 métert kellett teljesíteni

Nyolcadik alkalommal tartották meg a település szilveszteri futását, amelyen ezúttal is főszerepet kaptak a jelmezek.

Horváth Gábor

A jelmezek ezúttal is főszerepet kaptak

Fotó: Nagy Lajos/Napló

A VIII. Sólyi Jelmezes Szilveszteri Futás vidám sportos kikapcsolódásra invitálta az érdeklődőket az esztendő utolsó napján. A Sólyi Sportegyesület által szervezett eseményre az összes generáció képviselőjét várták, a 2023 métert nemcsak lefutni lehetett, hanem lebiciklizni, legyalogolni is szabad volt. A hangsúlyt ugyanis nem a teljesítményre, hanem a mozgásra és a remek hangulatra helyezték a házigazdák, ehhez pedig minden adott volt ezúttal is. Nagy sikert arattak a jelmezek, amelyeket különböző kategóriákban jutalmaztak.

A szervezők sportversenyt is hirdettek, így a gyorsaságra vágyók szintén megtalálták számításukat az eseményen, a 2023 méteres távot kellett lefutni, korcsoportonként az első három-három helyezett oklevelet és érmet kapott.

A szurkolók, kilátogatók, résztvevők forró teával és forralt borral emelhették a hangulatot, volt tombolahúzás és a távot teljesítők az élmények mellett egy tál szarvaspörkölttel búcsúztathatták az óévet. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában