Kezdődik a bajnokság

2023.02.09. 07:00

Az első tíz a cél Balatonfüreden

Megkezdődik a bajnokság a labdarúgó NB III nyugati csoportjában szereplő Balatonfüredi FC számára: a piros-fehérek a Technoroll Teskánd KSE együttesét fogadják hazai környezetben vasárnap 14 órától.

Juhász-Léhi István

Forrás: Pixabay

– A bajnokság korábban kezdődik, mint a megszokott, ám úgy érzem, hogy jól sikerült a felkészülésünk – fogalmazott a veol kérdésére Borgulya István, a csapat vezetőedzője. – Szerencsére kevés sérülttel és betegséggel csináltuk végig. Velem együtt már mindenki várja azt, hogy most már tényleg pályára léphessünk.

A szakember elmondta, nagy hangsúlyt fektettek a fizikális felkészülésre.

– Nagyon messze van a szezon vége, ezért figyeltünk a gárda fizikumára az erőnléti edzőnkkel. Ez az az időszak, amikor arra helyezzük a hangsúlyt, hogy jó állapotban legyen a csapat – jelentette ki Borgulya István. – A taktikai rész? Finomítgattuk a dolgokat, hiszen több mint két éve együtt dolgozom az alapemberekkel, azaz a keretben nagy változás nem volt. Tudjuk, miben kell javulnunk, ám nem forgattam fel fenekestül mindent, mert, mint mondtam, van mire építenünk. Csináljuk, megyünk tovább az úton. Úgy érzem, fejlődünk, alakulunk, nem is titok, hogy szeretnénk az első tízben végezni.

Felvetettük, egy éve nehéz helyzetben volt a csapat, a kiesés ellen harcolt, viszont most sokkal jobb a helyzet – a BFC a 12. helyen áll, 27 szerzett ponttal –, mint egy éve.

– A tavaszi szezon elején pontokat kell szereznünk, hogy még stabilabbak legyünk és bebiztosítsuk a bennmaradást – mondta a vezetőedző. – Ha ez sikerül, akkor azoknak a fiataloknak szeretnénk több lehetőséget adni, akár kezdőben is, akiknek jövőre játszaniuk kell.

Először vasárnap délután, a Teskánd ellen mérettetik meg a Balatonfüred: mit vár a 90 perctől a tréner?

– Mindenféleképpen győzni szeretnénk itthon! – jelentette ki Borgulya István. – Ősszel fordított felállásban kikaptunk, nem is kérdés, hogy nyerni szeretnénk itthon. Jó mérkőzésre számítok, ám ezek az összecsapások nem szoktak könnyű mérkőzések lenni. Persze egyik sem az, mert mindegy, hogy rangadót játszunk, vagy azzal a csapattal meccselünk, akiről tudjuk, hogy mindenáron benn akar maradni és mindent megtesz érte. Ezt mi átélhettük az előző években; azt, hogy mit jelent az, hogy mindenhol pontot kell szereznünk a bennmaradásért. Szeretnénk megmutatni, hogy jó csapat vagyunk, nem hiába vagyunk előrébb a tabellán.

Nem állhat Borgulya István rendelkezésére a találkozón Bartha Roland, aki kétmeccses eltiltását tölti, és Lasz Szabolcs, akit egy találkozón nem vehetnek számításba. A vezetőedző végül, de nem utolsósorban beszámolt arról is, hogy a rutinos Sárossy Dánielt Jászberényből igazolták, és két fiatal is érkezett a keretbe.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában