Foci

2023.02.15. 18:31

Három meccsre való helyzetet dolgoztak ki

A labdarúgó NB III. nyugati csoportjában is megkezdődött a tavaszi szezon: a Balatonfüredi FC a Teskándot látta vendégül, és hiába vezettek Borgulya István tanítványai, 2-2-re végeztek a zalai csapat ellen.

Juhász-Léhi István

Múlt vasárnap a Teskánd ellen egy pontot szerzett a Füred Fotó: Nagy Lajos

– A találkozón a legfontosabb a három pont megszerzése lett volna, ám sajnos egy lett belőle – nyilatkozta az edző a vasárnapi meccsről a veolnak. – Annyi helyzetet dolgoztunk ki, amivel három-négy meccset is meg lehetett volna nyerni, de ez most nem jött össze. Ha a következő mérkőzéseken csak az egyharmadát kidolgozzuk lehetőségeinknek, akkor örülni fogok. A srácok mindent megtettek, de sajnos van a futballban olyan, amikor semmi nem megy be. Ezen túl kell tenni magunkat, hiszen rengeteg mérkőzés van még. Úgyhogy megyünk tovább, dolgozunk! A célunk továbbra is az, hogy biztosan bennmaradjunk.

Erre minden esélye megvan a Balatonfürednek, hiszen 28 gyűjtött ponttal a 13. helyen állnak a piros-fehérek 21 forduló után. Vasárnap pedig már az Érd vendége lesz a BFC. 

 

Címkék#foci#BFC

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában