Ultrafutás Tihanyban

2023.06.07. 10:56

Az utolsó talpon maradó a győztes

Ötödik alkalommal rendezik meg Tihanyban az ultrafutó versenyek egyik legérdekesebb kihívását, a 1 Way Ticket Run elnevezésű megmérettetést, amely akár három-négy napig is tarthat.

Horváth Gábor

A tavalyi verseny egyik rajtja a Belső-tó mellől

Fotó: Pesthy Márton/Napló-archív

A 1 Way Ticket Run úgynevezett backyard ultra szabályok szerint zajlik (és ebben a szakágban magyar bajnokságnak is számít), ami azt jelenti, hogy óránként 6,7 kilométert kell teljesíteni. Minden órában új futam indul, a győztes az, aki a legtovább bírja.

Az előző négy ilyen viadalnak is Tihany adott otthont, az útvonal változott, a versenyközpont helye azonban nem, azt most is a Belső-tó mellett rendezik be.

Tavaly Geszti Péter 422 kilométeres teljesítménnyel lett győztes és országos bajnok, miután legnagyobb riválisa, Fodor Szilárd 415 kilométert követően kiszállt a küzdelemből. Ez azt jelentette, hogy a pénteken délelőtt rajtoló verseny hétfőn hajnalban ért véget.

Az V. Mooore 1 Way Ticket Run június 9-én, pénteken délelőtt veszi kezdetét. Az első futamon közel kétszázan állnak rajthoz, köztük számos kiemelkedő tudású ultrafutóval. 

Baranyai Máté főszervező, aki tavaly szövetségi kapitánya volt a backyard csapat világbajnokságon hatodik helyen végzett magyar válogatottnak, elárulta, a magyarok kifejezetten jók ebben a versenyszámban, hiszen három világklasszis atlétával - Fodor Szilárd (EMU), Geszti Péter (BAC), Fűrész Edit (BAC) - is rendelkezünk.

- Utóbbi két sportoló a regnáló magyar bajnok és a hétvégi tihanyi, mára ikonikussá vált 1 Way Ticket Run-on megvédhetik címüket, de rengeteg az új kihívó, minden eddiginél kiélezettebb csata várható, amelyben az időjárás is főszerepet kaphat. A férfi mezőnyben a világbajnoki hatodik helyezett válogatott húzóemberein - Blaskó Mihály, Drexler Gábor, Kertész Ádám, Keller Sándor, Sárosi Gyula, Gyöngyösi Róbert - kívül ott lesz a tavalyi bronzérmes 48 órás világranglista első Beda Szabolcs, a 6 napos világbajnok Rakonczay Gábor, vagy éppen Reichsmann Gábor, esetleg a junior bajnok Szintay Ágoston, vagy a spartathlonon kiemelkedőn teljesítő Nagy Miklós is - nyilatkozta Baranyai Máté

Hozzátette: a nőknél a sokszoros ezüstérmes, csopaki kupagyőztes, válogatott Kelemen Anett, a korábbi harmadik Farkas Éva, az igen stabil Nagy Hajnalka, Bodó Kinga, Hugyecz Edina, vagy épp a spartathlont teljesítő dr. Földi Zsuzsanna is odaérhet a dobogóra. És kérdés, hogy a két hete 100 km-es Fight Baby versenyt nyerő Sass Diána mire lehet képes egy hosszabb megmérettetésen.

A szervezők minden szurkolót, érdeklődőt szeretettel várnak.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában