2024.12.15. 18:17
Nem akart hinni a szemének
Aranyérmet szerzett Sárkány Zalán, a Balaton Úszó Klub Veszprém sportolója a budapesti Duna Arénában zajló rövidpályás világbajnokság 800 méteres gyorsúszó számában. A győztes a célba érkezéskor, könnyeit törölgetve elárulta: reméli, hogy az idei eredményei, így a mostani sikere még csak valaminek a kezdetét jelentik.
Az egyetemi tanulmányait ősz óta az indianai Bloomingtonban folytató 21 éves fiatalember idén pazar mutatókat ért el: nyílt vízi junior Eb-elsőként először lett felnőtt magyar bajnok (800 méter), a zágrábi Európa-bajnokságon két bronzmedál került a nyakába (800 és 1500 méter), három évtized után első magyar férfiként aranyat nyert az amerikai egyetemi bajnokság nagydöntőjében (1650 yard), a párizsi olimpián pedig mindhárom számában (400, 800 és 1500 méter) egyéni csúcsot ért el. Mint lapunknak korábban elmondta: a rövidpályás vb-n inkább 1500 méteren gondolkodott dobogóközeli eredményben, de nem tartotta kizártnak, hogy 800 méteren is nagyot alkot. Aztán így is történt, a tervei valósággá váltak. A szombat esti versenyen sokáig a második pozícióban tempózott, aztán féltávhoz közelítve átvette a vezetést, amit már nem is adott át másnak, s végül 7:30.56-os idővel, új országos csúccsal csapott a célba. Szereplésével a magyar küldöttség harmadik érmét és az első aranyát szerezte meg a vb-n, és a rövidpályás diadalával olyan hírességek szűk táborához csatlakozott, mint Hosszú Katinka és Gyurta Dániel.

Fotó: veol.hu
A tanulmányait üzleti szakon folytató Sárkány Zalán már a medenceparton, néhány könnycseppet elmorzsolva megjegyezte: nagyon akart bizonyítani a hazai rendezésű viadalon, ám a győzelmét még a célban is alig akarta elhinni, úgy volt vele, rosszul lát, mikor kinézett az eredményjelző-táblára. Ő „csak” a dobogóra szeretett volna állni, főként azok után, hogy az 1500 métere nem úgy sikerült, ahogy azt előzetesen elképzelte. Tehát álmodni sem mert ilyesmiről, valójában nem is tudta, hogyan csinálta. Később hozzátette, hogy az Egyesült Államokban yardos medencében úsznak, ezért mostanra még jobbak lettek a fordulói, amik a vb-címet illetően sokat hoztak a konyhára. Fizikálisan és mentálisan is remek formában érezte magát, majd aláhúzta, hogy a számára még mindig felfoghatatlan sikerben temérdek munka lakozik.
– Alig vártam, hogy hazaérkezve elkezdhessem a közös munkát Szokolai Lászlóval, a veszprémi klub mesterével, aki eddig is rengeteg mindent kihozott belőlem. Az ő szakmai tudása olyan hatékonyságot nyújt nekem, mint senki másé, valójában akkor érzem igazán a fejlődést, ha vele, az irányítása mellett dolgozhatok. A pályafutásom egyértelműen nála kapott lendületet. Mindig nagy tudású szakembernek tartottam, ezért már most várom, hogy tavasszal, mikor újra hazajövök, a „szárnyai alá” kerülhessek. Úgy vélem, hogy ez még csak valaminek a kezdete. Nem elégszem meg ugyanis azzal, amit eddig elértem, én olyan vagyok, aki mindig nagy célokat tűz ki maga elé, mert hiszem, hogy kicsit nem szabad álmodni. Remélem, hogy Laci bácsi irányításával megpályázhatok egy dobogós helyezést a következő ötkarikás játékokon, mivel azt gondolom, hogy 2028-ban, a Los Angeles-i olimpián jöhet el az én időm – fogalmazott.
