2025.01.13. 14:50
FC Ajka: fiatal játékos távozhat
Sajtóhírek szerint Szvoboda Dániel Ajkáról Szombathelyre igazolhat, kölcsönszerződés keretében. Az FC Ajka fiataljával, és a klubok között már folynak a tárgyalások.
A Szombathelyi Haladás a facebook oldalán is megerősítette a hírt.

Archív fotó: Gyarmati László
– A héten felvettem a kapcsolatot az ajkai klub vezetőivel, így megkezdhettem a tárgyalásokat Szvoboda Dániellel. A fiatal játékos is szívesen visszatérne, mi is szeretnénk őt a sorainkban tudni. A jövő héten reméljük, sikerül tető alá hozni a megállapodást. Dani erősítés lenne, mindent megteszünk, hogy az ajkai kitérő után ismét a Hali futballistája legyen – mondta Keringer Zsolt a vasi csapat ügyvezetője.
„Szvoboda Dániel néhány hét múlva ünnepli a 20. születésnapját. A szombathelyi utánpótlásban nevelkedett: a Király SE és a Lurkó UFC után tíz éven keresztül az Illés Akadémián pallérozódott. A 2023/2024-es bajnokság 1. fordulójában, azonnal kezdőként mutatkozott be a felnőttek között a Szombathelyi Haladásban. Tavaly nyáron három zöld-fehér társával együtt Ajkára igazolt. Eddig összesen 9-szer szerepelt az NB II-ben a gyors szélső.” - áll a szombathelyi klub közleményében.
A közlemény továbbá kitért arra is, hogy az ajkai klub rendkívül korrekten áll a kölcsönszerződés megkötéséhez.