Téli teremfoci

2025.02.19. 11:00

Veretlenül nyerték az első osztályt, hibátlanul a másodikat

Befejeződött Veszprém vármegye egyik legnépszerűbb téli futballbajnoksága. A balatonfüredi teremfoci ezúttal is komoly küzdelmet, remek teljesítményeket és olykor nagy izgalmakat hozott.

A balatonfüredi teremfoci-bajnokságot a selejtezőt követően a hagyományoknak megfelelően három osztályban bonyolították le. Az első osztályban nyolc csapat szerepelt, a második és harmadik vonalban hét-hét együttes mérte össze tudását hétről hétre.

Befejeződtek a küzdelmek a balatonfüredi teremfoci bajnokságban, amelyben három osztályban küzdöttek a legjobb helyezésekért a csapatok.
Befejeződtek a küzdelmek a balatonfüredi teremfoci-bajnokságban, amelyben három osztályban küzdöttek a legjobb helyezésekért a csapatok
Fotó: Nagy Lajos/Napló

Három bajnokot avattak a balatonfüredi teremfocin

Az első osztály küzdelmeit a Kispadosok nyerte meg, az alakulat nem kapott ki, hat siker mellett egyszer játszott döntetlent, de így is szoros volt az aranycsata, az Aromax csupán egyetlen ponttal maradt el mögötte. A harmadik helyen a Kertdoki Alsóörs végzett.

A második vonal küzdelmeit a Nívó hibátlanul, hat sikerrel zárta, megelőzve a Cselzi FC-t és a Tihanyi ifit.

A harmadosztályban rendkívül szoros volt a pontvadászat, három alakulat is 15 egységgel zárt. Ebből a csatározásból a Pocca Pince került ki győztesen, a második a Nívó ’86 lett, a harmadik pedig a Pécsely Öregfiúk.

A Balatonfüredi Kispályás Labdarúgó Szövetség rendezvényének a Balaton Szabadidőközpont adott otthont.

Az utolsó két játéknap eredményei: Cselzi FC-Nívó 0-5, Sóly SE-Birgés Villapark 3-3, Bádog Mágus-Hárskút SE 3-6, Pécsely Öregfiúk-Nívó '86 5-4, Helyzet FC-Pocca Pince 3-6, Hentellér-Game Over 5-2, PD Truck Litér-REFI 1-1, Aromax-Kertdoki Alsóörs 2-1, Zibunda-Eldorado 3-2, BFC Red Scorpions-Kispadosok 1-2, Aromax-BFC Red Scorpions 7-5, Bádog Mágus-Helyzet FC 0-3, Cselzi FC-Sóly SE 5-1, Nívó '86-Anda Festékház 1-0, Pécsely Öregfiúk-Hárskút SE 10-1, Kertdoki Alsóörs-Hentellér 5-1, Kispadosok-Game Over 3-0, PD Truck Litér-Nívó 1-2, Aromax-Eldorado 3-0, Refi-Tihany ifi 1-2, Zibunda-BFC Red Scorpions 5-6. 

A végeredmény:

I. osztály: 1. Kispadosok 19 pont, 2. Aromax 18, 3. Kertdoki Alsóörs 16, 4. BFC Red Scorpions 12, 5. Zibunda 6, 6. Hentellér 6, 7. Eldorado 3, 8. Game Over -3.

II. osztály: 1. Nívó 18 pont, 2. Cselzi FC 12, 3. Tihany ifi 12, 4. Refi 10, 5. PD Truck Litér 4, 6. Sóly SE 4, 7. Birgés Villapark 1.

III. osztály: 1. Pocca Pince 15 pont, 2. Nívó '86 15, 3. Pécsely Öregfiúk 15, 4. Helyzet FC 9, 5. Hárskút SE 6, 6. Anda Festékház 3, 7. Bádog Mágus -3.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában