2025.03.15. 10:00
A hazaszeretetéről is beszél majd a veszprémiek versenyzője Amerikában
Mindig nagy célokat tűz ki maga elé Sárkány Zalán, a Balaton Úszó Klub Veszprém új ékköve, aki a napokban új, szónoki oldaláról mutatkozik be. Az Egyesült Államokban tanuló 21 éves sportoló március 15-én, az indianai egyetemétől háromórányi autóútra található Chicagói Kultúrtanács ünnepségén mond beszédet, de a medencéknek persze csak ideiglenesen fordít hátat, a nyári vb-n ugyanis újra megmutatná, hogy mire képes.

Sárkány Zalán a tavalyi, olimpiát követő veszprémi köszöntésen
Fotó: Fülöp Ildikó/Napló
Az egyetemi tanulmányait tavaly ősz óta az indianai Bloomingtonban folytató fiatalember az előző évben szenzációs mutatókkal hívta fel magára a figyelmet: nyílt vízi junior Eb-elsőként először lett felnőtt magyar bajnok, a zágrábi kontinensviadalon két bronzérem került a nyakába, három évtized után első magyar férfiként diadalmaskodott az egyetemi bajnokság nagydöntőjében, a párizsi olimpián mindhárom számában egyéni csúcsot ért el, a budapesti rövid pályás világbajnokságon pedig a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel. A seregszemlék előtt hatalmas bizonyítási vágy dolgozott benne, ráadásul a kinti trénerei, Cory Chitwood és Luke Ryan rendszeresen egyeztettek (s egyeztetnek ma is) az edzésmunkájáról Szokolai Lászlóval, a veszprémi műhely szakmai főnökével. A neves egyetemen üzleti szakot hallgató, az értesítőjében kizárólag A és A+, tehát a legjobb érdemjegyeket felsorakoztató, az itthonitól alaposan eltérő tengerentúli edzésmódszerekhez és versenyrendszerhez jól alkalmazkodó kiválóság elárulta: az év elején letudta a roppant hosszú és intenzív gyakorlásokból álló téli edzőtábort, és a „gyilkos” időszakban jó erőállapotra tett szert. A folytatásban szüksége is lesz a jó kondícióra, hiszen idén is komoly tervei vannak.
Noha a téli felkészülésüktől még mostanság is fáradt, a konferencia-bajnokságon megnyerte az egy mérföld és az 500 méter gyorsot, így nem csak sok pontot szerzett az oktatási intézményének, de azt kilenc év után aranyéremmel is megörvendeztette. A legjobb időeredményeitől ugyan elmaradt, de nem is most kell csúcsformában lennie. A hónap végén a Washington állambeli Federal Way-ben rendezik meg az egyetemi bajnokság nagydöntőjét, ahol először is duplázna: egyéniben újra első lenne, de iskolai csapatát is győzelemre vinné, az összetett sikerért várhatóan az olimpiai bajnok Kós Hubert texasi egyetemével lesznek nagy harcban. A versenyen egy mérföldön nem szeretne mást maga elé engedni, míg 500 méter gyorson és 400 méter vegyesen dobogóra állna.
Közben március 15-én a Chicagói Kultúrtanács meghívására a szelek városába utazik, ahol a Szent István római katolikus templomban az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére szervezendő ünnepi megemlékezésen vesz részt díszvendégként. Az úszó aláhúzta, ez nagy megtiszteltetés számára, ráadásul a házigazdák felkérték, hogy az eseményen mondjon beszédet is. – Már javában készül a szöveg, ami Magyarország újkori történetének egyik meghatározó pillanatát taglalja, és ami a modern nemzeti identitásunk egyik alapköve lett. Természetesen szeretnék szólni a hazafiasságról, a bajtársiasságról, a haza iránt érzett pozitív érzelmekről, az öntudatos és tevékeny hazaszeretetről, a magyarságról úgy, hogy a mondanivalómba a tavalyi vb-címemet is beleszövöm – árulta el a sportoló.
A tengerentúlon yardos medencében úszó Sárkány Zalán április elején újra mifelénk jelentkezik edzésre, mivel a nyári, szingapúri vb-n is letenné a névjegyét. Néhány veszprémi tréning után rajtkőre áll az április 9-12. között tartandó kaposvári országos bajnokságon, majd visszarepül az Egyesült Államokba, hogy abszolválja a vizsgáit. Május első hetében megint Magyarország felé veszi az irányt, majd hazai gyakorlások sokaságával és többek között törökországi edzőtáborral készül az év fő versenyére. – Azt hiszem, hogy a budapesti viadalon áttört nálam az a bizonyos gát, ezért Ázsiában is szeretnék érmet nyerni. Hogy melyik számban, azt még nem tudom. Na jó, számomra talán már a 800 méter a legkedvesebb, de ha ezúttal „csak” egyéni csúcsra leszek jó, szerintem akkor is minden tőlem telhetőt megtettem – hangsúlyozta, majd nyomatékosította, abban, hogy tavaly fizikálisan és mentálisan is jó formába került, ahhoz Szokolai László is hozzájárult. – Már az előző évben is alig vártam, hogy hazaérkezve elkezdhessem vele a közös munkát. Ő az, aki eddig is rengeteg mindent kihozott belőlem. A szakmai tudása olyan hatékonyságot nyújt nekem, mint senki másé, valójában akkor érzem igazán a fejlődést, ha vele, az irányítása mellett dolgozhatok. A pályafutásom egyértelműen nála kapott lendületet. Mindig nagy tudású szakembernek tartottam, a karrieremet illetően meghatározó mesteremként gondolok rá, ezért már most várom, hogy mikor újra hazajövök, a „szárnyai alá” kerülhessek. Úgy vélem, ez még csak valaminek a kezdete. Nem elégszem meg ugyanis azzal, amit eddig elértem. Remélem, hogy Laci bácsi irányításával megpályázhatok egy dobogós helyezést a következő ötkarikás játékokon, mivel azt gondolom, hogy 2028-ban, a Los Angeles-i olimpián jöhet el az én időm.