2025.03.25. 15:15
Közel volt a bravúr, büntetőkkel bukta az érmet a Vetési
Nyolc-nyolc fiú és lánycsapat küzdött meg a legjobb helyezésekért az országos megmérettetésen, amelynek Veszprém volt a központja. A kézilabda diákolimpia döntőjének végső csatáit a Noszlopy Gáspár Gimnázium csarnokában rendezték meg. Kis híja volt annak, hogy veszprémi érem szülessen.
A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) megbízásából a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület rendezte meg a B kategóriás kézilabda diákolimpia országos döntőjét. Az eseményen, amelynek a megnyitóját a Vetési Albert Gimnázium sportcsarnokában tartották, a versenyengedéllyel nem rendelkező középiskolások vettek részt, a fináléba nyolc-nyolc csapat került.

Forrás: Facebook/Magyar Diáksport Szövetség
Kézilabda diákolimpia: Alsóörsön, Nemesvámoson és Hajmáskéren is voltak meccsek
A megmérettetésnek négy csarnok adott otthont, a már említett Noszlopy iskola mellett Alsóörs, Nemesvámos és Hajmáskér is helyszín volt. Az országos döntőbe három veszprémi iskola is kvalifikálni tudta magát. A fiúknál a Lovassy László Gimnázium együttese az ötödik helyet szerezte meg, a Veszprémi SZC Táncsics Mihály Technikum hetedik lett. A végső siker a budapesti Szent István Gimnázium csapatáé lett.
A lányoknál kiválóan szerepelt a Vetési, amely szép menetelés végén (a később bajnokkal szemben maradt alul a gárda) bronzmeccset játszhatott. A debreceni rivális elleni helyosztón a rendes játékidőben és a ráadásban is döntetlen született, jöhetett a büntetőpárbaj. Utóbbiban az alföldiek szerepeltek jobban, így végül hatalmas küzdelemben negyedik lett a veszprémi iskola csapata. Ebben a mezőnyben a Miskolci Herman Ottó Gimnázium bizonyult a legjobbnak.