2025.03.17. 11:41
Rossi meghívót küldött: újra van veszprémi a magyar válogatottban!
Kényszerből változott a törökök ellen készülő csapat kerete. Lang Ádám után ismét meghívót kapott egy olyan játékos a magyar labdarúgó-válogatottba, aki Veszprémben nevelkedett.
A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön Törökországban lép pályára, vasárnap pedig Budapesten fogadja riválisát. A párharc tétje a Nemzetek Ligája A csoportjában való szereplés.

Fotó: Illyés Tibor/MTI
Marco Rossi szövetségi kapitány a múlt héten hirdette ki keretét, amin most kénytelen volt változtatni. Callum Styles sérülés miatt nem tudott csatlakozni a Telkiben készülő csapathoz, amelybe meghívást kapott a Paksi FC két játékosa, Vécsei Bálint és Osváth Attila.
Osváth Attila Balatonfüredről származik, ott is kezdett futballozni, majd a Veszprémi FC USE kötelékében nevelkedett. A bakonyi vármegyeszékhelyen mutatkozott be a felnőttek között, alig múlt 16 éves, amikor már játszott az NB II-ben.
Később szerepelt az NB III-as Balatonfüredi FC-ben, egy év múlva Szigetszentmiklósra igazolt, majd focizott a Vasasban, Debrecenben és a Puskás Akadémiánál. A paksiakat 2019 óta erősíti. A 29 éves jobbhátvéd többször is volt korosztályos válogatott, a felnőtteknél még nem mutatkozott be. Osváth Attila remek szezont fut a paksiakkal, a tabella harmadik helyén álló együttesben 20 alkalommal lépett pályára a bajnokságban és három gólja is van.
- Nagyon örülök és nagy megtiszteltetés, hogy meghívást kaptam Marco Rossitól. Próbálok mindent megtenni, hogy a legjobbamat tudjam nyújtani. Meglátjuk, mit hoz a következő egy hét, igyekszem jól teljesíteni, boldog lennék, ha sikerülne debütálnom – fogalmazott Osváth Attila a Paksi FC hivatalos honlapjának.
A magyar labdarúgó-válogatott kerete
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Hegyi Krisztián (DVSC), Szappanos Péter (Paksi FC).
Védők: Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Kecskeméti TE), Dárdai Márton (Hertha BSC), Fiola Attila (Újpest FC), Willi Orbán (RB Leipzig), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Standard Liege).
Középpályások: Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Dárdai Bence (Vfl Wolfsburg), Kata Mihály (MTK), Kerkez Milos (Bournemouth), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Le Havre AC). Nikitscher Tamás (Valladolid), Schäfer András (Union Berlin), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vécsei Bálint (Paksi FC).
Támadók: Csoboth Kevin (St. Gallen), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Sallai Roland (Galatasaray), Szabó Levente (Braunschweig), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC).
Szövetségi kapitány: Marco Rossi.