2025.03.14. 11:24
Az Újpestet fogadja a veszprémi focicsapat
A 20. forduló következik a labdarúgó harmadosztályban. Ami a Veszprém vármegyei csapatokat illeti, Veszprém-Újpest II. és Puskás Akadémia II.-Balatonfüredi FC bajnokikat rendeznek.
Vasárnap délután (kezdés 14.00) játsszák a Veszprém-Újpest bajnoki mérkőzést a labdarúgó NB III északnyugati csoportjában.

Fotó: Nagy Lajos/Napló
Veszprém-Újpest: a harmadik a tizedik ellen
A VSC 2015 Veszprém továbbra is a tabella harmadik helyén áll. Imrik László legénysége szép sikerrel kezdte a tavaszi szereplést (rengeteg hiányzóval, otthon 1-0 a III. Ker. TVE ellen), a múlt héten viszont csak döntetlent játszott Budaörsön. A 2-2-re végződött mérkőzés azért volt fájó a vendégeknek, mert uralták a második félidőt, több helyzetet is kidolgoztak, a hajrában pedig peches gólt kaptak.
A Veszprém előnye így négy pontra csökkent a negyedik helyen álló ETO Akadémia előtt. A második Mosonmagyaróvár hét ponttal áll jobban, mint a bakonyiak.
Az NB I-es Újpest FC második számú csapata a tizedik pozíciót foglalja el a tabellán. A fővárosiak hosszú negatív szériát szakítottak meg az előző körben, négy bajnoki vereséget követően sikerült nyerniük, a Dorogot fektették két vállra.
Szintén első osztályú klub második együttesével néz szembe a Balatonfüredi FC, amely vasárnap 11 órai kezdettel lép pályára a Puskás Akadémia II. otthonában, a Pancho Arénában. A balatonfürediek a 11. helyen állnak, Szabados Tamás alakulata két vereséggel kezdte a tavaszt: az ETO Akadémia vendégeként maradt alul, majd nem jött össze a bravúr otthon a második helyezett Mosonmagyaróvár ellen sem. A BFC mindkét alkalommal egy góllal kapott ki, a szurkolók abban bíznak, hogy az őszi idényhez hasonlóan, ha fokozatosan is, de megint összeáll a csapat és a teljesítmény eredményekkel is párosult.
A Puskás Akadémia II. két vereség után áll és a hatodik helyet foglalja el a tabellán.