2025.04.17. 09:05
Bíznak a győzelmükben
Megtalálná a sikerhez vezető utat a Balatonfüredi KSE április 19-én (szombat, 18 óra) a jó játékerőt képviselő HE-DO B Braun Gyöngyös ellen; ha a tópartiak hazai környezetben úgy kézilabdáznak, mint a szezon jelentős részében, akkor be is gyűjtik a bajnoki pontokat.
Az NB I legutóbbi játéknapján szorosan fogta Fortuna istenasszonya a BKSE kezét, mert a lefújás előtt két és fél perccel háromgólos hátrányban voltak, és csak az utolsó pillanatokban sikerült egyenlíteniük (27-27). Az első félidőben alig lehetett ráismerni Kis-edző tanítványaira, akik önmagukat keresték, kevés elképzelés volt az előadásukban. Később is úgy tűnt, hogy a nehéz helyzetben lévő dabasiak meglepetést szereznek, ám az eredmény után futott Rozmanék vert helyzetből döntetlenre mentették a csatát: a végén főnixmadárként feltámadtak a poraikból és a sírból visszahoztak egy pontot.

Archív fotó: Fülöp Ildikó
A tabellán a hatodik helyre visszacsúszott fürediek ősszel ellentétes forgatókönyvből „dolgoztak” Gyöngyösön, ahol egy már megnyert mérkőzést engedtek ki a kezükből, tíz perccel a lefújás előtt ugyanis öt góllal vezettek. A mieink akkor csak a második félidőben lettek magabiztosak, néha ellenállhatatlanul rohamoztak, aztán az addig az eredmény után futott másik oldal szinte a semmiből hullámvölgybe lökte őket, így a hajrában „ikszre” mentették a találkozót (30-30). A 25 pontos BKSE hétvégén nem volt érdekelve a sportági évadban, nem úgy a nyolcadik helyen álló 16 pontos gyöngyösiek, akik a Magyar Kupa elődöntőjében nagy csatára késztették a későbbi győztes szegedieket, akik aztán végül érvényesítették a papírformát (34-29). A gyöngyösiek emelt fővel várhatták a bronzmeccset, ahol nagy csatába bonyolódtak a tatabányaiakkal, többször is jobban álltak, ám a hazaiak mínusz négyről megfordították a párharcot (31-29).
A fürediek az élvonalbeli sorozatban felőrölnék a kupában negyedikként „leintett” rivális ellenállását, akik „kétarcú” csapatként gyakran hullámzó produkciót nyújtanak. Főként saját otthonukban veszélyesek, ott bárki dolgát meg tudják nehezíteni, de a mostani derbit a magyar tenger partján rendezik. A hazaiak az elmúlt napokban a saját produkciójukat csiszolták, azzal foglalkoztak, hogy megmutassák, miszerint egységes közösségként mire képesek. Nyilván nem lesz könnyű dolguk a Heves vármegyeiek ellen, de ha a végelszámolásnál oda akarnak érni a negyedik helyre, akkor be kell gyűjteniük a két pontot. Csak hinniük kell magukban, a sikerükben.