Labdarúgás

2025.04.13. 13:00

FC Ajka: nehéz feladat elé néznek

Gaál Bálint megbízott edző együttesére hosszú út vár, ugyanis a Kozármisleny otthonába látogat a labdarúgó NB II 24. fordulójában. Az FC Ajka ugyan nincs kitűnő formában, de minden erejével azon lesz, hogy megnehezítse a dobogóra pályázó Baranya vármegyeiek dolgát.

Az FC Ajka az utóbbi öt mérkőzéséből kettőt megnyert, ugyanennyit elveszített és egyszer döntetlenezett. Csizmadia Zoltánék jelenleg 28 egységgel a 10. helyen állnak.

FC Ajka: idegenben bizonyíthatnak
FC Ajka: idegenben bizonyíthatnak
 Archív fotó: Gyarmati László

A mislenyiek parádés szezont produkálnak eddig, decemberben pedig a tabella élén telelhettek. A legutóbbi három találkozóját pedig sikerrel vette a kék-fehér együttes. Jelenleg 39 ponttal a negyedik helyen áll.

A két csapat 20. alkalommal nézhet farkasszemet egymással. Eddig az ajkaiak nyolcszor, a kozármislenyiek pedig hatszor nyertek. Gólarányokat tekintve 25-22 a bakonyiak javára.

FC Ajka: jobb az örökmérleg

A Kozármisleny-FC Ajka bajnoki mérkőzés vasárnap 17 órakor kezdődik. A találkozó játékvezetője a 26 éves Iványi Gábor lesz, aki legutóbb az NB III-ban fújta a sípot, a Veszprém-Mosonmagyaróvár összecsapáson. Egyik segítője, Vad Anita lesz, aki 2024. december 7-én a labdarúgó NB I-ben mutatkozott be első női asszisztensként, a Puskás Akadémia-Győri ETO mérkőzésen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában