2025.04.28. 14:00
„Őrült” kihívás, amelyet csak az indulók fele tudott teljesíteni (videóval)
Hárman értek célba a Projekt422 elnevezésű megmérettetésen. Az Ultrabalaton idei utolsó befutóinak óriási vastaps jár.

Forrás: Facebook/NN Ultrabalaton
Beszámoltunk róla, a hagyományos és igen népszerű Ultrabalaton futó megmérettetés idén új kategóriával bővült. A tókerülést egyénileg és csapatban teljesítőkhöz csatlakoztak azok, akik kétszer futják le a 211 kilométeres távot egymás után.
Ultrabalaton extra
Idén, az első alkalommal hatan vállalkoztak arra, hogy megpróbálják legyűrni a 422 kilométert. Hárman, Lajkó Csaba, az ötletgazda Takács Krisztián (aki tavaly elsőként teljesítette a távot) és Csingár István, különböző okokból feladni kényszerült a küzdelmet. Megírtuk, a tavalyi Ultrabalaton-győztes Erős Tibor nagyszerű formában futott: 46 óra és 10 perc alatt ért körbe kétszer. A folytatásban hatalmasat küzdött a még két pályán lévő, Geszti Péter és Kéri Veronika. Mind a ketten eredményesen tették ezt, Geszti 60 óra, 53 perc alatt tette meg a távot, Kéri 64 óra, 54 perc futás után szakította át a balatonfüredi célszalagot.
Ultrabalaton, rajt
Fotók: Nagy LajosKorábbi cikkünkben írtunk róla, hogy milyen extra feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy egy ilyen ultratávot teljesítsen az ember. Az indulók, mind a hatan, óriási tapsot érdemelnek, az pedig külön kiemelendő, hogy mindannyian a jótékonyság jegyében álltak rajthoz és sok pénzt gyűjtöttek különböző szervezeteknek.