2025.05.26. 08:29
Veszprém KK: vereség a döntőben (képekkel)
A lehető legrosszabbkor, az NB I/B Zöld csoport rájátszás döntőjének ötödik, mindent eldöntő találkozóján vesztette el a hazai pályán több mint egy éve íródó veretlenségi szériáját a Veszprém Kosárlabda Klub. A bakonyiak így osztályozóra „kényszerülnek”, a feljutásért a TF-Budapesttel mérkőznek meg.

A veszprémiek nagy csatában, hazai pályán maradtak alul
Fotó: Fülöp Ildikó/Napló
A három győzelemig tartó finálé ötödik összecsapásán egyszerű volt a képlet, amelyik csapat nyer, az bajnok és automatikusan feljut a másodosztályba, míg amelyik veszít, az osztályozót vív.
Geigeréket feldobta, hogy telt ház előtt, pazar hangulatban kezdődött a csata (10-4), később sem lassítottak (25-10), igaz, a riválist nem sikerült megtörniük (26-18). A második negyedben egy ideig még tartott a hazaiak lendülete (27-20), ami idővel teljesen elfogyott, és az ellenfél a 16. percben átvette a vezetést (29-30), majd állva hagyta az alapszakasz-elsőt (33-42). A VKK a fordulás után (36-44) sem tudott kijönni ebből a mély hullámvölgyből (36-55), a pályán egyoldalú küzdelem zajlott (41-65). A záró felvonás előtt húsz ponttal (51-71) álltak jobban a vetélytárs, de a helyi kedvencek feltámadtak a poraikból (63-71), majd a 39. percben már csak két pont választotta el egymástól a feleket (79-81). A drámai hajrából ugyanakkor a vendégek jöttek ki jobban, így a veszprémiek ezüstérmesként várhatják az osztályozót.
Veszprém Kosárlabda Klub–Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: döntő, ötödik mérkőzés
Fotók: Fülöp IldikóVeszprém Kosárlabda Klub–Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 81-89 (26-18, 10-26, 15-27, 30-18)
Veszprém, 800 néző. Vezette: Minár, Gruber, Gombos. Veszprém: Geiger 32/3, Tóth D. 13/3, Krkljes 10, Samuels 10, Kelechi 6. Csere: Kiss D., Sáfrán, Benke 10. Vezetőedző: Alexander Geddes.
Tiszaújváros: Bata 13/6, Bán 15/6, Lakatos 9/3, Murphy 7, Boinitzer 4. Csere: Kozák 14, Gerőcs 14, Czimer, Mester 5, Kiss K. 8/3, Molnár. Vezetőedző: Lekli József.
Alexander Geddes: - Hihetetlen utat tettünk meg az elmúlt két évben, s úgy vélem, hogy a céljainkat részben sikerült is megvalósítanunk. Több játékosunk ezúttal is emberfeletti teljesítményt nyújtott, ám a kispadunkon sajnos nincsenek olyan emberek, akikre a pályán számítani lehetne. A könyvünk ezzel együtt íródik tovább, a következő fejezet a TF-Budapest. Reméljük, hogy legyőzzük őket és jegyet váltunk a Piros-csoportba.