Futsal

2025.06.10. 09:30

Álomból valóság, aranyérmes a Veszprém

A Futsal Veszprém története során először ülhetett fel az NB I trónjára. A három nyert meccsig tartó bajnoki döntő szombati összecsapásán feltették a pontot az i-re, és sok év kemény munkája térült meg a bakonyi klubnál.

Az idényben voltak fenn és lenn is a bakonyi játékosok. A szezont jól kezdték Tatai Józsefék, de szeptemberben egymás után négy vereség is becsúszott, ami után változások történtek. Az Újpest ellen mutatkozott be Javi Rodríguez (vereséggel), de hamar magára talált a veszprémi alakulat. Végül az alapszakaszt a bakonyiak a 3. helyen zárták. A felsőházban tíz mérkőzésből nyolcat behúztak, és az első helyen végeztek, ennek köszönhetően először játszhattak bajnoki döntőt a kék-fehérek

A döntő után kezdetét vette az ünneplés
A döntő után kezdetét vette az ünneplés
Fotó: Nagy Lajos/Napló

A bajnoki döntő első felvonásában könnyedén robogott át ellenfelén a Veszprém (4-2), a második meccs azonban keményebb dió volt, helyenként érzelmileg túlfűtött. Ugyanakkor Dróth Zoltánék a kecskeméti meccsen is győzni tudtak. A bajnoki aranyat végül hazai pályán, a Március 15. úti Sportcsarnokban harcolták ki, telt ház előtt

A döntő harmadik meccsén Veszprém–Kecskemét 3-1

– A történetünkben tegnap este lezárult egy fejezet: a Veszprém bajnok lett. Ez a cím nemcsak egy aranyéremről szól, hanem mindarról, amit együtt építettünk fel az elmúlt közel másfél évtizedben. Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! – fogalmazott Ovádi Péter, a klub társadalmi elnöke a lefújás után. 



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában