Kézilabda

2025.06.23. 21:00

Ennél is több lehet bennük

A zömében magyar és sok saját nevelésű kézilabdázóval felállt Balatonfüredi KSE remek csapategységgel szolgált a mögöttünk hagyott évadban. Az NB I-ben csak náluknál gazdagabb riválisok előzték meg őket, ám így is megfeleltek az elvárásoknak: ötödikként zártak. Ősszel komplettebb játékoskerettel vághatnak neki a hazai és a nemzetközi (?!) sorozatnak, ezért az új gárdának az előzőnél kevesebb gondja adódhat védekezésben.

Mivel a fürediek a 2023/2024-es kiírásban nyolcadikak lettek az élvonalban, új szakmai stábbal, Kis Ákos vezetőedző irányításával veselkedtek neki a következő idénynek. De nem csupán a kispadon, a műhelyben is komoly változások történtek, hét sportoló is távozott tőlük. A társaság a felkészülés során azon volt, hogy a soraikban egység teremtődjön, a tanítványok egyénileg és együtt is megmutathassák, hogy mire képesek. Miután mindenki alárendelte magát a közös érdekeknek – ha nem is a nyitányra, ám –, idővel minden a helyére került. Reálisnak tűnt a cél, hogy a negyedik-hatodik hely környékén végezzenek. Félidőben a hatodik „rajtrácsot” foglalták el, ahonnan lehetőségük nyílt az előrelépésre, igaz, ha nem figyelnek úgy, hátrébb is csúszhattak volna a tabellán, a mezőny ugyanis felettébb kiegyenlítettnek bizonyult.

A Balaton-partiak kerete alakul a következő szezonra
A Balaton-partiak kerete alakul a következő szezonra
Fotó: Facebook / BKSE

– A statisztikáink arról árulkodtak, hogy a mérkőzéseink háromnegyede egy-két gólos különbséggel, vagy pontosztozkodással zárult – mondta Kis Ákos azon felvetésünkre, hogy a híveiket gyakran hozták infarktus-közeli szituációkba, mert a lényegi kérdések csupán a véghajrában dőltek el. – Igen, a párharcaink jellemzően magukban hordozták a feszültséget: jó néhányból mi jöttünk ki jobban, idegenben hét döntetlenünk volt, de arra is volt példa, hogy a siker az utolsó pillanatokban csúszott ki a kezünkből. Nehéz volt az első közös évünk, az elvárást ugyanakkor teljesítettük, összességében kiegyenlített volt a produkciónk és kellő tartásról tettünk tanúbizonyságot. Az időnkénti hullámzásunk annak is volt betudható, hogy az orosz beállónk, Denis Vasilev, aki hármas védő is, a hetedik fordulóban súlyos sérülést szenvedett. Ő később nagyon hiányzott a csapatból, a kiesése leginkább a hátsó alakzatunk stabilitásán érződött. A pótlását csak hellyel-közzel tudtuk megoldani, a védekezésünkben néha akadtak gondok. Ezzel együtt büszkék lehetünk magunkra, az előremutató szereplésünkre, arra, hogy a lehetőségeinket általában kihasználtuk: odahaza a BL-induló szegedieket is legyőztük.

A tréner közölte: Vasilev remélhetőleg július közepéig teljesen felépül, ettől függetlenül tavasszal úgy alakították ki az új együttesüket, hogy legalább három középső védőjük legyen. Az orosz spíler műtétje után jött Fekete Gellért egyelőre nem marad velük (…idővel azért számolnának vele), emiatt igazolták le a dabasiaktól Garajszki Andrást. A beállóhoz hasonlóan szintén az első osztálytól elköszönt Pest vármegyeiektől érkezett a jobbátlövő Fekete Bálint, akinek a szlovén Tadej Kljunt kell majd pótolnia. Ez a „szereposztás” a kapusoknál a csurgói Füstös Ádámra, míg a balátlövő poszton Jánosi Tamásra hárul; előbbi Andó Arián, utóbbi pedig Szöllősi Balázs helyét foglalja el a keretben. Jánosi amúgy szinte egymaga tartotta bent a csapatát, a Puente Genilt a spanyol elitligában, ahol az előző két évben kölcsönben szerepelt. A tópartiak engedélyezték, hogy Melnyicsuk Viktort további egy évig a komlóiak foglalkoztassák, és ugyancsak ennyi időre, a beálló Klucsik Mátét is kölcsönadták az újonc szigetszentmiklósiaknak, hogy rendszeres játéklehetőséghez jusson. Kis-edző úgy vélte, hogy a változtatások révén egy, a korábbinál komplettebb alakulat állhat a rendelkezésére, vagyis nem kell kvázi veszélyhelyzeti megoldásokra felkészülniük. Az övéitől olyan harcosságot szeretne látni, mint amivel idén többször is előrukkoltak.

– Szerintem a legutóbbi kiírásban jól szerepeltünk, a klubunkat korábban játékosként, utánpótlásedzőként és az akadémiánkat szakmai igazgatóként is segítő Ákos sikeresen megoldotta, hogy a jelentős vérátömlesztésen átesett, mégis egységes közösségünk előrelépjen – húzta alá Bene Tamás, a BKSE ügyvezetője. Végül odaértünk azon helyek egyikére, amit előzetesen megpályáztunk, de a mezőny nagyon szoros volt, és ennek megfelelően a találkozók is. Szerencsével lehettünk volna negyedikek is – ám rosszabb esetben hetedikek is –, de úgy vagyunk ezzel, hogy az élet egyszer ad, máskor pedig elvesz. Megesett, hogy Fortuna istenasszonya a mi kezünket fogta, míg a következő bajnokin az ellenfelünkét. Örülök annak is, hogy a fiataljaink, akiknek lehetőséget biztosítottunk, meghálálták a bizalmat, jó játékkal járultak hozzá a szereplésünkhöz. Úgy vélem, hogy a jövőbeni céljainkon nem kell változtatnunk, magyarán azt szeretnénk, ha a csapat jövőre a harmadik-hatodik hely valamelyikén érne célba, úgy, hogy még stabilabbnak mutatkozna. Ha így lesz, akkor egy jó szellemű és versenyképes kollektíva megfelelően kiszolgálhatja a szurkolóit. Mert a hazai mérkőzéseinket eztán is – ha foggal-körömmel küzdve is, de –, szeretnénk megnyerni.

A fürediek az előző évadban csapatként működtek közre, s noha a fellépéseik során akadtak kisebb hullámzások, mindent egybevetve stabil teljesítményt nyújtottak. Így ha úgy tetszik: jó úton járnak. És még vannak tartalékaik is, amikkel szívük szerint ősszel állnának elő.

A BKSE július közepén kezdi meg a felkészülést, aminek részeként hat-hét tesztmérkőzést vívna, de mint megtudtuk: augusztusban újra megrendezik a hagyományos tornájukat is. Hamarosan az is eldől, hogy ősszel indulhatnak-e a kontinentális kupasorozatban. Ugyanis az NB I-ben elért pozíciójuknak köszönhetően – a honi szövetség támogatásával – szabadkártyát igényeltek az EHF-nél, hogy részt vehessenek az Európa Kupa küzdelmeiben. Egyelőre nem tehetnek mást, mint bíznak a pozitív elbírálásban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában