Balaton

2025.06.15. 18:30

Több mint ezer úszó, több mint másfél ezer résztvevő az Öböl-átúszáson

Remek körülmények között, nagyszerű hangulatban rendezték meg a népszerű eseményt. A tíz év szünet után visszatérő Öböl-átúszás szombati megtartása egy ideig kétséges volt, de végül elhárult az utolsó akadály is.

Több mint másfél ezren, 1521-en vágtak neki szombaton, hogy úszva vagy SUP-on teljesítsék az Allianz Öböl-átúszás három kilométeres távját Tihany és Balatonfüred között – közölték a szervezők. Az már korábban eldőlt, hogy az időjárási körülmények megfelelőek lesznek, ennek ellenére a szombati program előtt még maradt némi kétség, méghozzá a víz hőfoka. A Balaton hőmérsékletének 22 Celsius fok környékére/fölé kellett emelkednie, kérdőjeles volt, hogy meglesz-e az érték, végül a szervezők 23 fok feletti átlagot mértek. 

Több mint másfél ezren vettek részt a Tihany és Balatonfüred közötti Öböl-átúszáson, amely 10 év szünet után tért idén vissza.
Több mint másfél ezren vettek részt a Tihany és Balatonfüred közötti Öböl-átúszáson, amely 10 év szünet után tért idén vissza
Fotó: Nagy Lajos/Napló

Öböl-átúszás: olimpiai bajnok a vízen, olimpiai bronzérmes a vízben

– A kultikus tihanyi öböl páratlan szépségét testközelből tapasztalhatta meg mindenki, aki részt vett a „legszebb táv” megtételében – mondta Fodor Szabolcs főszervező az MTI-nek. – Sok év után az Allianz közreműködésével, közel 200 fős stábbal valósítottuk meg a kitűzött célt. Aki ott volt, izgalmas élménnyel gazdagodott, amelyben egyszerre volt jelentősége a mozgásnak és a természet iránti tiszteletnek. Nem volt ez igazán verseny, de persze sokan nagyon komolyan vették a kihívást, voltak, akik hetek óta készültek rá. A biztonságot közel 70 kísérőhajó biztosította, szerencsére nem került sor olyan eseményre, ami miatt közbe kellett volna avatkoznunk.

Az Öböl-átúszást két olimpiai érmes is teljesítette: a korábbi vízilabdázó kiválóság, Märcz Tamás a SUP-kihíváson vett részt, míg az ötkarikás bronzérmes, világbajnok ökölvívó Erdei Zsolt leúszta a három kilométeres távot.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában