Gyász

2025.06.13. 15:31

Elhunyt a balatonfüredi születésű olimpiai bajnok

Hosszú, súlyos betegség után, 88 éves korában elhunyt Horváth Zoltán - adta hírül a Magyar Vívó Szövetség honlapja. A klasszis kardozó olimpiai bajnoki címe mellett négyszeres világbajnoknak is mondhatta magát.

A vívószövetség honlapján megjelent, az olimpiai bajnokról megemlékező írás emlékeztetett rá, hogy Horváth Zoltánnak egész életében azzal a "bélyeggel" kellett versenyeznie, hogy Gerevich Aladár, Kovács Pál és Kárpáti Rudolf után lett a magyar kardvívás egyik, akkoriban tán a legnagyobb egyénisége. Egészen fiatalon, húszévesen helyet követelt magának a hatalmas hármas mellett a világbajnoki csapatban, és az 1960-as, római olimpián, 22 esztendősen már főszereplővé lépett elő. Egyéniben ezüstérmet nyert Kárpáti Rudolf mögött, míg az aranyérmes válogatott egyik erőssége lett.

Elhunyt az olimpiai bajnok, négyszeres világbajnok kardozó Horváth Zoltán. Az egykori klasszis Balatonfüreden született.
Elhunyt az olimpiai bajnok, négyszeres világbajnok kardozó Horváth Zoltán. Az egykori klasszis Balatonfüreden született, a kép akkor készült, amikor a 80. születésnapján a városban köszöntötték
Fotó: Pesthy Márton/archív

Autóbaleset törte ketté az olimpiai bajnok karrierjét

Horváth Zoltán 1964-ben súlyos autóbalesetet szenvedett, ugyan még visszatért a pástra, a korábbi szintet már nem tudta elérni, 30 évesen visszavonult. Előtte megnyerte az 1962-es, Buenos Aires-i egyéni világbajnokságot. Csapatban 1957-ben Párizsban, 1958-ban Philadelphiában és 1966-ban Moszkvában szerzett vb-aranyérmet. Versenyzői pályafutását követően külföldön edzősködött.

A négyszeres világbajnok Horváth Zoltán 1937. március 12-én Balatonfüreden született, családjával még gyerekként költözött a fővárosba. Balatonfüred 2012-ben a város díszpolgárává választotta, nyolc évvel ezelőtt pedig külön köszöntőt rendeztek a tiszteletére a polgármesteri hivatalban.

Utolsó éveit békésen, csendesen, a Tatabánya melletti Szárligeten töltötte.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában