Vívás

2025.06.18. 21:30

Hatalmas sikerek a veterán vívók Eb-jén

Plovdiv adott otthont május utolsó hetében a veterán vívók egyéni Európa-bajnokságának, amelyet a hagyományoknak megfelelően páratlan években rendeznek meg – míg páros években a csapatversenyeké a főszerep. A VESC két fővel vett részt az eseményen.

Ez a kontinensviadal úgynevezett „nyílt” bajnokság, tehát nem korlátozzák az országonként indulók számát – minden olyan vívó elindulhat, akit nemzeti szövetsége benevez. Magyarország rendkívül népes küldöttséggel, összesen 95 fővel képviseltette magát az eseményen. Köztük szerepelt a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két sportolója, Szalay Károly és Imreh László is.

VESC: Imreh László (a képen jobbra) bronzérmes lett az Eb-n
VESC: Imreh László (a képen jobbra) bronzérmes lett az Eb-n
Fotó: hunfencing.hu

A versenyeket mindkét nem számára három fegyvernemben – kardban, tőrben és párbajtőrben –, négy különböző korosztályban (40+, 50+, 60+, 70+) rendezték meg. A helyszín a plovdivi vásárközpont 13. csarnoka volt, ahol a szervezők 25 pástot állítottak fel. Az akkreditáció és a felszerelések hitelesítése gördülékenyen zajlott; kisebb torlódás csak az első napon alakult ki, de a korán érkezők gyorsan túljutottak a folyamaton.

VESC: Imreh László szerezte a magyar küldöttség első érmét

A két veszprémi vívó a bajnokság első három napján lépett pástra. Imreh László tőrversenyben kezdte meg szereplését, míg Szalay Károly a párbajtőr csoportküzdelmeiben volt érdekelt. A lebonyolítás minden versenyszámban azonos volt: először csoportmérkőzéseken dőlt el az indulók sorrendje – kiesés nélkül –, majd az így kialakult rangsor alapján következtek az egyenes kieséses asszók, 10 találatra, kétszer 3 perc tiszta vívóidővel.

Imreh László a csoportkör után a 11. helyen került a ranglistára. A direkt kieséses szakaszban előbb 10–4-re győzte le német, majd 10–7-re bolgár ellenfelét. Az éremért vívott asszóban egy régi jó ismerősével, Lipták Györggyel – az Egyetemi Vívó Club versenyzőjével – került szembe. A szoros, kiélezett mérkőzésen 9–6-os vezetés után végül videóbírói döntés alapján 10–9-re nyert, ezzel megszerezve a magyar küldöttség első érmét.

Sérülései – térd- és Achilles-problémák – ellenére a következő körben francia rivális ellen próbált meg helytállni, ám ezúttal alulmaradt, így bronzéremmel zárta a versenyt.

Szalay Károly a rendkívül népes, 60 év feletti párbajtőrmezőnyben kezdte meg szereplését, ahol a csoportkör után a 31. helyen került besorolásra. A másnapi egyenes kieséses szakasz első fordulójában kiemeltként nem kellett vívnia, így automatikusan a legjobb 64 közé jutott. A 32 közé kerülésért dán ellenfelét egy szoros asszóban 10–9 arányban múlta felül. A következő körben már a második helyen kiemelt svéd vívóval találkozott, akit rendkívül kiélezett csatában, hosszabbítás után 8–7-re győzött le. Ez az összecsapás sokat kivett belőle, így a nyolc közé jutásért vívott mérkőzésen a francia riválisával szemben már nem tudta felvenni a versenyt, és 10–5-re kikapott. Végül az összesített rangsorban a 13. helyen zárta a versenyt.

Eközben Imreh László is megkezdte szereplését párbajtőrben. A csoportmérkőzések után a 22. helyről vágott neki a direkt kieséses szakasznak. Előbb német ellenfelét 10–2-re, majd francia riválisát egy szoros csatában 10–9-re győzte le. A nyolc közé kerülésért vívott asszóban azonban 10–9-re alulmaradt holland ellenfelével szemben, így a 15. helyen zárta ezt a fegyvernemi versenyt.

A harmadik versenynapon Szalay Károly tőrben is pástra lépett, és szintén jó teljesítményt nyújtott. A csoportkör után a 10. helyről várta az egyenes kieséses küzdelmeket. Első ellenfelét, egy olasz vívót, meggyőző fölénnyel, 10–2-re győzte le. A következő fordulóban magyar riválisával, egy szombathelyi sportolóval találkozott, akitől rendkívül szoros küzdelemben, az idő lejártával 9–8-ra kikapott. A legjobb nyolc közé így nem jutott be, és végül ebben a fegyvernemben is a 13. helyen végzett.

Imreh László a kardversenyre sérülten állt ki, csupán a sportszerű helytállás jegyében vállalta a részvételt. A csoportkör után a 22. helyen rangsorolták, majd az első direkt mérkőzésén 10–6-ra kikapott angol ellenfelétől. Ezzel a kard versenyszámban is a 22. helyen fejezte be szereplését.

A veszprémi sportoló számára azonban így is különleges emlék marad a plovdivi kontinensviadal, hiszen pályafutása során immár másodszor szerzett érmet egyéni veterán Európa-bajnokságon – teljesítménye joggal töltheti el elégedettséggel. 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában