2025.06.15. 19:31
Kikapott a BL-döntőben a Veszprém, amelynél dán csapat bizonyult jobbnak
A kölni Lanxess Arénában rendezték meg a finálét. A veszprémi kézilabdacsapat a GOG együttesével szemben maradt alul.
Fantasztikusan teljesített a fiatal veszprémi kézilabdacsapat, amely a Youth Club Trophy elnevezésű sorozat veszprémi selejtezőjét megnyerve vívta ki a jogot a németországi négyes döntőben való szereplésre. A szombati elődöntőben a bakonyiak nagy csatában két vállra fektették a Barcelonát.

Forrás: Veszprém Handball Academy/Wolf Attila
Ezüstérmes a veszprémi kézilabdacsapat
A fináléban a dán GOG várt a Veszprém Handball Academy alakulatára, a felek a kölni Lanxess Arénában mérkőztek meg a felnőtt Bajnokok Ligája bronzmeccse és fináléja előtt. Az északiak szerezték meg a vezetést a döntőben, amelyet végig irányítottak. Gulyás István legénysége igyekezett kapaszkodni, de nem tudott egyenlíteni. A félidőben 22-16 volt az állás és a folytatásban sem tudta megtörni a GOG lendületét a remek szurkolótábor támogatta magyar csapat.
A bakonyiak ezüstérmet szereztek, amelyre nagyon büszkék lehetnek, hiszen remek játékkal rukkoltak elő az ifjúsági Bajnokok Ligájának megfelelő nemzetközi sorozatban, ahol szép sikerekkel tették le névjegyüket.
Eredmény: GOG-Veszprém Handball Academy 37-28 (22-16). Köln, 1600 néző. V.: Badea, Sandor (románok). Veszprém: Várady-Szabó, Tari, Szentner (kapusok), Apró 4, Gáncs-Pető 4, Szeip 4, Juhász-Tóth 4, Szökrényes 3, Edwards 3, Dopjera 3, Iváncsik M. 1, Hoffmann 1, Harnóczi 1, Czinczás, Birnbauer, Tóth B. Edző: Gulyás István.
A dánok legeredményesebb játékosai: Möldrup 9, Sörensen 8, Jespersen és Jakobsen 7-7.