2025.07.04. 16:30
Csörnyei ismét Ajka-mezben
Alaposan felpörögtek az események az NB II-es labdarúgóklubnál. Az FC Ajka sorban jelenti be az érkezőket és a szerződéshosszabbításokat.
Szorgosan végzi a nyári felkészülést az FC Ajka NB II-es labdarúgócsapata, a játékosok és a szakmai stáb mellett a vezetőség is dolgozik. Ez utóbbit tanúsítja, hogy egyre inkább körvonalazódik a következő évad kerete.

Forrás: Facebook/ZTE FC Zalaegerszeg
Az FC Ajka első nyári igazolását, Gregor Zalánt már bemutattuk. Azóta Debreceni Zalán és Csörnyei Zsombor leigazolását jelentette be a klub.
Debreceni az NB I-es Pakstól érkezik kölcsönbe, a 22 éves védő az előző szezonban a Kozármislenyt erősítette, előtte a Siófok játékosa volt szintén kölcsönben. A játékos paksi színekben már az NB I-ben is bemutatkozott.
Nem kell bemutatni Ajkán Csörnyei Zsombort, aki helyi labdarúgócsalád sarjaként a városban ismerkedett a sportág alapjaival, majd Szombathelyre, az Illés Akadémiára került. A 18 éves fiatal idén tavasszal Nyíregyházán szerepelt, ahol az NB III-as csapatban lépett pályára, ő is kölcsönbe érkezik Ajkára.
Az érkezők mellett többen szerződést hosszabbítottak az egyesülettel, amely bejelentette, hogy Csizmadia Zoltán, Kenderes Zoltán, Tóth Gergely és Jagodics Bence után Doncsecz Levente, Sejben Viktor és Horváth Dániel is marad Ajkán.
A 2022 januárjában érkezett Doncsecz 64 bajnoki mérkőzésen nyolc alkalommal volt eredményes a bakonyiak színeiben. Sejben Viktor 2021 nyarán csatlakozott a kerethez, 118 alkalommal lépett pályára és három gólt lőtt.
A 29 éves Horváth Dániel a nyolcadik szezonját kezdi ajkai színekben, a hálóőr már az NB III-as bajnokcsapatnak is tagja volt, eddig 171 alkalommal védte az ajkai kaput.
Mind a hárman 1+1 éves szerződést írtak alá az ajkaiakkal.
Legközelebb otthon szerepel az FC Ajka
A Gaál Bálint-Horváth András duó vezette együttes legutóbb az NB I-es Zalaegerszeggel játszott (zárt kapus) edzőmeccset, a ZTE 2-1-re nyert hazai pályán. A Veszprém vármegyeiek gólját Kovács Nikolasz szerezte. Az FC Ajka legközelebb szombaton lép pályára, 11 órás kezdettel a Sopront látja vendégül.