Remek felkészülés a Kékszalagra

2018.07.19. 20:39

A Classic Round futamon a legendás balatoni hajók is részt vesznek

A Balaton keleti medencéjét kerülik meg azok a vitorláshajók, amelyek részt vesznek a hagyományos Fehér Szalag General/Com Nagydíjon július 21-én.

B. Virág Rita

A Fehér Szalag az utolsó nagy verseny a jubileumi Kékszalag előtt Fotó: MVSZ/Piros Dorka

A Fehér Szalag, amely közben az Izsák Szabolcs-emlékversenyt is megtartják, szombaton Balatonfüredről indul. Az első forduló Balatonkenesénél lesz, onnan a mezőny Siófokra, majd Tihanyba hajózik. Az utolsó bója megkerülését követően a résztvevők visszatérnek Balatonfüredre.

A Fehér Szalag az utolsó nagy verseny a jubileumi Kékszalag előtt Fotó: MVSZ/Piros Dorka

Holczhauser András, a rendező Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára elmondta, a Fehér Szalagon a legkorszerűbb hajók mérik össze tudásukat, de megtartják az úgynevezett Classic Round futamot is, az Izsák Szabolcs-emlékversenyt, ahol a legendás hajók, a Balaton királynőiként emlegetett cirkálók, valamint Európa 30-asok, 15-ös és 25-ös jollék, Dragonok is szerepelnek majd.

A Kékszalag 1934 óta íródó története mellett a Fehér Szalag is évtizedes hagyományokkal rendelkezik.

Tavaly két és fél óra alatt tette meg a távot a győztes Józsa Márton kormányozta Fifty-fifty, másodikként végzett az Extreme Sailing Team Kaiser Kristóf irányításával, harmadik lett a Black Jack.

A Classic Round mezőnye 9 órakor, míg a Fehér Szalagra nevező rohanógépek és társaik 9.30-kor rajtolnak el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában