Masszív középcsapattal játszanak

2018.08.18. 08:00

A Dunaharaszti MTK otthonában szerepelnek a Perutz FC labdarúgói

A két forduló után egy győzelemmel és egy döntetlennel álló Dunaharaszti otthonában folytatja az NB III-as labdarúgó-bajnokságot a szintén négypontos Perutz FC.

Haraszti Gábor

A Perutz Pápa alakulata idegenben folytatja

Fotó: Penovác Károly/Napló

Két napig tartott a III. Kerületi TVE elleni siker utáni ünneplés a csapatnál, hétfőtől ugyanis már az előttük álló feladatra koncentrálnak Rozmán Lászlóék. A pápaiak trénere néhány nappal az 5-2-es győzelem után is elismerően beszélt csapata teljesítményéről.

– Jó játékkal igyekeztünk kiszolgálni a közönségünket, azt gondolom, törekvésünket siker koronázta. A mérkőzés felvételének megtekintése után kollégáimmal találtunk néhány dolgot, amin változtatnunk kell. Vasárnap jóval nehezebb dolgunk lesz, nem biztos, hogy megint öt gól rúgunk.

A Perutz Pápa alakulata idegenben folytatja
Fotó: Penovác Károly/Napló

A hét utolsó napján az a Dunaharaszti lesz az ellenfél, mely az első játéknapon a Pénzügyőrt 3-1-re győzte le, a második körben pedig 1-1-es döntetlent ért el a Puskás II. otthonában. Rozmán mester teljesen más mérkőzésre számít, mint a III. Kerület ellen.

– Ellenfelünk régóta együtt játszó, masszív középcsapat. Megvan a kialakult játékrendszere, ami ellen nagyon nehéz játszani. Türelmesen kell futballoznunk, meg kell próbálnunk megbontani a stabil védekezést, ugyanakkor figyelnünk kell a gyors és veszélyes ellentámadásokra. A felálláson nem szeretnénk változtatni.

Kiderült, Császár Attila egészséges, így teljes kerettel utazhatnak a Dunaharasztihoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában