Teremben, uszodában

2018.10.15. 21:45

Először tartották meg ebben a formában az eseményt

Mintegy félezer diák vett részt a város sportágválasztóján, amelyet ebben a formában először rendeztek meg a Balaton Szabadidőközpontban és a városi uszodában szombaton.

Horváth Gábor

A röplabda is bemutatkozott a Balaton Szabadidőközpontban

Fotó: Penovác Károly / Napló

A város önkormányzatának megbízásából, az Arácsért Alapítvány közreműködésével hívták életre az idei balatonfüredi sportágválasztót, amely a település egészséges életmód programsorozatának része volt.

A két helyszínes esemény megnyitóját a Balaton Szabad- időközpontban tartották, ahol először a város sportklubjai mutatkoztak be. Egymást követték az érdekes és látványos bemutatók, a labdarúgástól a dartsig, az ökölvívástól a vívásig sokféle mozgásforma képviselői léptek pályára a nézőtéren helyet foglaló mintegy ötszáz diák előtt.

A röplabda is bemutatkozott a Balaton Szabadidőközpontban
Fotó: Penovác Károly / Napló

A program moderátora Burka Tibor volt, aki bemutatta a különböző sportágakat, valamint beszélgetett a meghívott vendégekkel. Ott volt például Vadnai Benjamin ifjúsági világ-, és Európa-bajnok, olimpikon vitorlázó, valamint a nyílt vízi úszás magyar sztárja, Rasovszky Kristóf, aki az uszodában együtt tempózott helyi fiatalokkal. Az idén két Európa-bajnoki címet is begyűjtő klasszis nagyon népszerű volt a fiatalok körében, a veszprémi sportoló rengeteg autogramot osztott ki, és közös fotóra állt oda. Az uszodában a vízilabdázók, a szinkronúszók és a sárkányhajósok is jelen voltak, tovább színesítve a nap programját.

A gyerekek természetesen ki is próbálhatták a bemutatkozó sportágakat, és a diákok nagy örömmel fociztak, röplabdáztak, vagy éppen teniszeztek.

Ami a lebonyolítást illeti, a szervezők és segítőik minden dicséretet megérdemelnek, mert ritka az ilyen, ekkora tömeget megmozgató, sokszínű rendezvény, amely egyszerre pörgős, mégis feszes és pontos.

A résztvevők ajándékokat is kaptak, ezeket a klubok képviselőinek és a meghívott vendégeknek Fabacsovics Zoltán, az Arácsért Alapítvány elnöke adta át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában