kézilabda

2017.10.13. 07:30

Gyöngyösön lép pályára a BKSE 

Idegenben folytatja szereplését a Balatonfüredi KSE pénteken kora este a férfikézilabda élvonalában.

Horváth Gábor

A BKSE védekezése idén nagyon rendben van Fotó: Penovác Károly

A balatonfürediek a Gyöngyös otthonában lépnek pályára, a mérkőzés 18 órakor kezdődik.Mint ismeretes, a BKSE eddig hibátlan teljesítményt nyújtott a szezonban, a bajnokságban mind az öt mecscsét behúzta az együttes, amely ráadásul nemzetközi porondon is sikeres volt. A Csoknyai-csapat az előző hétvégén lejátszotta az EHF- kupa második selejtezőkörét szombaton (27:22), és vasárnap (28:19) is jobbnak bizonyult az izlandi Valur FC alakulatánál. Mindkét találkozónak a Balaton Szabadidőközpont adott otthont.- Nehéz időszakon vagyunk túl, hiszen nyolc nap alatt kellett négy meccset játszanunk.

A BKSE védekezése idén nagyon rendben van Fotó: Penovác Károly

Kérdéses volt, hogy bírjuk-e elég erővel, de a fiatalok szépen hozzátettek, sikeresek voltunk. Az izlandiak elleni kupapárharccal összességében elégedett vagyok, egy-két rövidebb szakasz kivételével jó teljesítményt nyújtottunk – tekintett kicsit vissza Csoknyai István edző.- Újabb erőpróba vár ránk, Gyöngyösön minden alkalommal nagy csatát vívunk, tavaly egy góllal alulmaradtunk. Most mi vagyunk jobb állapotban, ellenfelünknek nagyon kellene a pont, de mi sem szeretnénk megállni, komoly céljaink vannak. Elszántan várjuk a meccset – mondta Csoknyai István, aki megjegyezte: a gyöngyösiek hasonló, gyors kézilabdát játszanak, mint az izlandiak. Bízik benne, sikerül rajtuk is fogást találni.A Gyöngyös sikerrel kezdte a bajnokságot, azóta azonban háromszor kikapott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában