klasszikus bakonyi terepen

2017.10.18. 17:36

Három megyéből érkeztek tájfutók a farkasgyepűi viadalra

Harmincegyszer állhattak dobogóra régiónk tájfutói a Közép-Bakony legmagasabb pontján fekvő település környékén megrendezett nyílt normál távú bajnokságon a közelmúltban.

Bényi Kálmán

A fényképen az összetett bajnoki címet szerző Veszprém megyei versenyzők csoportja látható (hiányzik a képről Etlinger Zsófia és Kaszásné Boa Ágnes) Fotó: Bálint Mónika

A festői szépségű Farkasgyepű térségében jelölték ki a szervezők a Vas, Veszprém és Zala megye nyílt, normál távú tájékozódási futóbajnokságának etapjait.

Mérő Edit sajtóreferens a megmérettetésről érdeklődésünkre elmondta: – A tartományi versenysorozat utolsó fordulójában remek pályák és klasszikus bakonyi terep várta a résztvevőket. Elvétve sziklás, szép hegyoldalak és gerincek között húzó-dó hosszú, mély vízmosások rendszere, és többnyire jól futható szálerdő – bár néhol a tömegesen burjánzó szederindák nehezítették a haladást. Az eredményhirdetés során nagy számban került veszprémi sportolók nyakába érem. Összesen harmincegyszer szólították valamelyik megyei klub versenyzőjét a dobogóra.

Csoportkép az összetett megyei bajnokság valamennyi dobogósával. Fotó: Bálint Mónika

Eredmények: F10D: 2. Májerhoffer Márton (VHS). F12C: 1. Bálint Gergő, 2. Barát Miklós, 3. Blaskó Benedek (mindhárman VHS). F14B: 1. Angyal Dániel (VHS), 2. Csontos András (BSC), 3. Gaál Csanád (BSC). F16B: 2. Bálint Benedek (VHS). F18B: 1. Péntek Márton (BSC), 2. Bácskai Péter (VHS). F21B: 1. Molnár Zoltán, 2. Tóth Attila, 3. Vajda Zsolt (mindhárman VHS). F40B: 1. Szabó Attila (VTC), 2. Gaschler Gábor (VHS). F50B: 2. Tóth Károly (VTC). F60B: 1. Horváth Tivadar (HER). F70B: 1. Horváth Béla (HER). N10D: 2. Országi Zsófia (VHS), 3. Etlinger Zsófia (VHS). N12C: 1. Lantai Lili (VHS), 2. Pegán Petra (BTK), 3. Engi Lilien (VHS). N14B: 1. Bácskai Eszter (VHS), 3. Pegán Ágnes (BTK). N16B: 1. Mérő Dominika, 2. Lantai Boróka (mindketten VHS). N40B: 3. Mérő Edit (VHS). N60B: 1. Cser Borbála (HER). Nyílt: 2. Csöngei Dezső, 3. Tanczer Viktória (VTC).

Az érmek átadását követően ismertették a Veszprém Megyei Összetett Bajnokságban elért eredményeket, az idei rövid távú, közép távú, normál távú és hosszú távú megyei bajnokság alapján, azok számára, akik ezekből legalább hármat sikeresen teljesítettek.

Összetett megyei bajnoki címet szerzett kategóriájában: Majerhoffer Márton, Bálint Gergő, Angyal Dániel, Bálint Benedek, Péntek Márton, Horváth Tivadar, Etlinger Zsófia, Lantai Lili, Mérő Dominika, Németh Zsoltné, és Kaszásné Boa Ágnes. Összetett 2. helyezést ért el: Barát Miklós, Bálint Ádám, Etlinger András, Bácskai Péter, Barát János, Ládi János, Vass Tibor, Országi Zsófia, Pegán Petra, Bácskai Eszter, Lantai Boróka, Mérő Edit és Böröczkyné Makai Anna. Összetett 3. helyezettek: Kerti Máté, Blaskó Benedek, Csontos András, Berzsenyi Bence, Tokai-Kiss Bálint, Gaschler Gábor, Országi Anna és Pegán Ágnes.

Az összetett bajnokság dobogós helyezettjei egyedi plakett tiszteletdíjban részesültek, amelyet Molnár Pétertől, a Veszprém Megyei Tájfutó Szövetség elnökétől vehettek át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában