labdarúgó nb III

2018.06.12. 20:39

Két játékos és a Perutz edzője is távozik

Nem hosszabbítják meg június 30-án lejáró szerződését, így távozik az NB III-as labdarúgó-bajnokság hetedik helyén végző Perutz FC kispadjáról Marton Miklós vezetőedző, a szakember mellett két játékos, Nagy Bálint és Németh László kontraktusát sem újítják meg, Koncsag Martin távozása elé pedig nem gördítenek akadályt.

Haraszti Gábor

- Békében váltak el útjaink, a vezetőség nevében nagyon köszönjük Miklós három éves munkáját, két szezon alatt szinte a semmiből hozott létre egy bajnokcsapatot, pályafutásához további sok sikert kívánok – mondta Glatz Lajos ügyvezető.

Távozik a Perutz FC kispadjáról Marton Miklós vezetőedző (jobbra) Fotó: Penovác Károly / Napló

Marton Miklóst a Lombard Pápa megszűnése után 2015 nyarán a pápai felnőtt futball újjászervezésekor kérték fel az akkor a Veszprém megyei bajnokságra készülő Perutz FC irányítására, mellyel az első szezonban a harmadik helyen zárt. A 2016/2017-es évadban sikerült kivívnia a feljutást a csapatnak, a gárda 30 mérkőzésen 29 győzelmet aratott és mindössze egy vereséget szenvedett. A mögöttünk hagyott szezonban már az NB III-ban futballoztak az irányítása alatt a játékosok, akikkel végül a hetedik helyre hozta be az újonc együttest.

- Nem számítottam rá, hogy távoznom kell, sajnálom, hogy különváltak útjaink, de bízom benne, hogy hamarosan megtalál egy jó ajánlat, szeretném folytatni az edzősködést – nyilatkozta Marton Miklós. – Rengeteg pozitív élménnyel lettem gazdagabb ebben a három évben, úgy érzem, sikerült valamit letennem az asztalra, köszönöm mindenkinek, aki eddigi munkámban segített, köszönöm a szurkolóknak a kitartást, a játékosoknak a befektetett munkát, sok sikert kívánok a csapatnak a továbbiakban.

A vezetőedző mellett két labdarúgó is búcsút int a Várkert útnak, Németh László 2017 nyarán érkezett, 27 mérkőzésen hat gólt lőtt. Nagy Bálint szintén tavaly nyári szerzemény volt, a középpályás 23 bajnokin három góllal segítette a sárga-kékeket. Glatz Lajos a lehetséges utóddal kapcsolatban egyelőre konkrétumokkal nem tudott szolgálni, mint mondta, nincs kiszemelt a kispadra és tárgyalóasztalhoz sem ültek még senkivel, viszont az biztos, hogy az alapozás az új vezetőedzővel július 2-án megkezdődik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában