labdarúgó nb III

2017.11.16. 17:42

Kötelező győzelem előtt a Perutz FC

A kötelező győzelem kategóriájába tartozó mérkőzéssel folytatódik az NB III-as labdarúgó-bajnokság a Perutz FC számára, mely az őszi szezon utolsó mérkőzésén vasárnap 13 órakor a mezőny utolsó előtti helyén álló Gyirmót FC Győr II-t fogadja a Perutz Stadionban.

Haraszti Gábor

A Pápa (balról Kozma Máté és Szabó Zsolt) két hónapja veretlen a bajnokságban Fotó: Penovác Károly

A pápaiak múlt héten a vártnál simább győzelmet arattak Székesfehérváron, a Sóstói Stadionban 4:0-ra nyertek, sikerük még úgy is teljesen megérdemelt volt, hogy a Videoton II kilenc emberrel fejezte be a találkozót.

- Egy jó csapat ellen sikerült nyernünk, mely a mezőnyben kiválóan futballozott, mi azonban taktikusan, az utasításokat betartva játszottunk, így nem volt esélye a Videotonnak – elevenítette fel a múlt héten látottakat Marton Miklós. – További pozitívum, hogy a helyzeteinkkel jól sáfárkodtunk, a Vidinek mindössze két lehetősége volt, és ha jobban odafigyelünk, nagyobb is lehetett volna a különbség, le a kalappal a srácok előtt.

A Pápa (balról Kozma Máté és Szabó Zsolt) két hónapja veretlen a bajnokságban Fotó: Penovác Károly

A hét utolsó napján a Gyirmót FC II vendégeskedik a pápai stadionban. A csapat az eddig lejátszott 14 forduló alatt két győzelmet, két döntetlent és tíz vereséget számlál, a begyűjthető 42 pontból mindössze nyolc áll a nevük mellett. Nagy László együttese az elmúlt héten 2:1-re megnyerte a Csorna elleni kiesési rangadót, azonban ez is csak arra volt elég, hogy elmozduljon az utolsó helyről.

- Ebben az osztályban sem szabad egy csapatot sem lebecsülni, de ha ki tudjuk vinni azt a fegyelmezett játékot a pályára, mint múlt héten, akkor nagy esélyünk van a győzelemre. Láttam játszani a Gyirmótot, fiatalos, lendületes csapat benyomását keltették, nem számítok könnyű 90 percre, a legfontosabb, hogy nullára redukáljuk a hibáinkat, és akkor nem lehet gond. Sajnos több játékos is betegséggel bajlódott a hét második felében, így jelen pillanatban nem tudom megmondani, kikre számíthatok és kiket kell kényszerűségből kihagynom – mondta a pápai tréner.

Nagy László, a gyirmótiak vezetőedzője a hivatalos honlapnak a mérkőzéssel kapcsolatban azt nyilatkozta, nincs sok esélyük, arra törekednek, hogy tisztességesen helytálljanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában