Jótékonysági futás Balatonszőlősön

2018.01.10. 17:45

Közel másfél millió forint gyűlt össze

Harmadik alkalommal rendezték meg idén január elején a Morzsa Party elnevezésű futóversenyt, amely ezúttal is jótékonysági esemény volt.

Horváth Gábor

A legjobbak egy csoportja Fotó: Gyermekmosoly Alapítvány

A szervezők a Gyermekmosoly Alapítvánnyal közösen tartották meg a több távon teljesíthető viadalt, amelynek minden évben más Balaton-felvidéki kistelepülés ad otthont. A futás emellett minden alkalommal jótékonysági célt is szolgál.

A legjobbak egy csoportja Fotó: Gyermekmosoly Alapítvány

A 2018-ban Balatonszőlősről induló verseny bevételét egy beteg gimnazista fiú, Kovács Kolos és családja megsegítésére szánták. Több megyéből, mintegy négyszáz segítő szándékú sportember állt rajthoz, így összesen 1 430 000 forint gyűlt össze. A résztvevőket, adományozókat Balatonszőlős polgármestere, a rendezvény házigazdája, Mórocz László és a helyi képviselő-testület tagjai által főzött gulyással látták vendégül. A megmérettetésen természetesen győzteseket is avattak. Eredmények, a győztesek, női 5 km: Sigmond Sára 20:59. Női 10 km: Balogh Manyi 44:48. Női 18,2 km: Valkó Veronika 1:30:16.

Férfi 5 km: Kerekes János 19:03. Férfi 10 km: Kis Áron (VTE) 40:37. Férfi 18,2 km: Kavalecz Gábor (VTE) 1:09:24.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában