pápai perutz fc

2017.10.14. 18:32

Ismét Szabó Zsolt gólja döntött

A remélt jó játék elmaradt, ennek ellenére sorozatban negyedik bajnokiján is győztesen hagyta el a játékteret a Pápai Perutz FC, mely Szabó Zsolt korai góljával szezonbéli negyedik 1-0-s sikerét aratta.

Haraszti Gábor

Perutz FC – Csornai SE 1-0 (1-0)

Gsz.: Szabó Zs.

Perutz Stadion, 600 néző, v.: Tamási. Perutz FC: Sánta – Domján, Kovács, Kozma, Böröczky –Nagy B., Somogyi – Jurik (Németh 52), Skriba (Farkas 74), Baldauf (Szép 92) – Szabó Zs., edző: Marton Miklós. Csornai SE: Lőre – Litresics, Kelemen, Nagy, Füredi – Kerékgyártó (Baranyai 82), Czanik, Csikós, Kis (Simon 59) – Serfőző, Weitner (Németh 72), edző: Horváth Dénes.

Kiváló futballidőben hazai szempontból a lehető legjobban indult a mérkőzés, hiszen mindjárt a negyedik percben megszerezte a vezetést a Perutz, a sérüléséből visszatért Skriba ugratta ki kiváló ütemben Szabó Zsoltot, aki a kimozduló Lőre kapus mellett eltolta a labdát, majd a hálóba gurított 1-0. A 13. percben először veszélyeztettek a vendégek, Czanik szögletét Sánta ütötte ki. A 26. percben közel járt a második gólhoz a Pápa, Somogyi labdaszerzése után Skriba löketét bokszolta Baldauf elé a csornai kapus, a pápai középpályás pedig a bal kapufa mellé belsőzött. Fél óra játék után ismét Lőrének akadt dolga, ezúttal Nagy Bálint távoli próbálkozását paskolta szögletre, sőt két perccel később Jurik szabadrúgásánál is játékba kellett avatkoznia. A szünet után kis híján megint jött a korai pápai gól azonban Baldauf elől az utolsó pillanatban Listerics tisztázni tudott. Az utolsó húsz percben egyre nagyobb nyomás alá helyezte a hazai kaput a Csorna, a pápaiak erejét egyértelműen a védekezés emésztette fel, előbb Sánta védte Serfőző lövését, majd jött a meccs legnagyobb vendég lehetősége, Litresics kapott egy labdát a saját térfelén, majd rövid labdavezetés után lövésre szánta el magát és jó 30 méterről nagy erővel telibe lőtte a keresztlécet. A hátralévő időben egyik kapu előtt sem alakult ki veszély, a Perutz FC nem egy közönségszórakoztató játékkal hozta a kötelezőt.

Marton Miklós: El kell ismerni, nem játszottunk ma jól. Az első félidőben ha jó döntéseket hozunk, eldönthettük volna a meccset. A második játékrészben nem tudom mi történt velünk, mintha ólomlábakon mozogtunk volna és ezt a Csorna kis híján kihasználta. A védekezésünk jó volt, hiszen egy távoli lövést leszámítva nem tudtak helyzetbe kerülni az ellenfél játékosai, támadásban pedig ha kicsit okosabban játsszunk és van még egy kis oxigén, akkor nőhetett volna a különbség.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában