megtörni a negatív szériát

2017.11.17. 16:19

Telekom Veszprém: Eljött a reváns ideje

Véget vetne a Telekom Veszprém a Paris Saint-Germainnel (PSG) szembeni negatív szériájának, és négy vesztes meccs után győzelmet ünnepelne szombaton hazai környezetben.

B. Virág Rita

A Telekom Veszprém eddig összesen tíz alkalommal találkozott a PSG-vel a Bajnokok Ligájában. Az elmúlt egy évben esett vissza a mérlege, hiszen tavaly háromszor kikapott a francia sztáralakulattól, amelyek közül a legfájóbb a kölni négyes döntőben elszenvedett fiaskó, s múlt héten zsinórban negyedszer hajtott fejet a magyar bajnok Nikola Karabaticék előtt. Így az örökmérleg szerint a PSG már ötször nyert, míg a Veszprém négyszer, egyszer pedig ikszelt egymással a két gigász.

A találkozó egyik legfontosabb kérdése a veszprémiek szempontjából, hogy pályára tudja-e küldeni Ljubomir Vranjes a csapatkapitányt, Nagy Lászlót. A jobbátlövő még október elején a THW Kiel elleni rangadón szenvedett ujjtörést. A jobb kezén a hüvelykujja sérült meg. Korábban úgy nyilatkozott, a PSG elleni visszavágón szeretne már pályára lépni, ám azt nem tudni, teljesen rendbe jött-e a keze.

A franciák már kora délután megérkeztek a királynék városába, pénteken este fél hétkor pedig már a Veszprém Arénában gyakoroltak.

A BL góllövőlistájának éléről visszacsúszott holtversenyben a második helyre Lékai Máté, aki Párizsban gól nélkül zárt. Ettől függetlenül az irányító 42 találatnál jár, ahogy a metalurgos Halil Jaganjac is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában