triatlon és duatlon

2018.04.18. 11:30

Kiváló Veszprém megyei eredményeket hozott a Balaton-felvidéki erőpróba

 Csodás tavaszi időben kiváló veszprémi eredményeket hozott a Balaton-felvidéki tiratlonkörverseny első  fordulója, a káptalantóti duatlonviadal.

B. Virág Rita

A káptalantóti sprint- és rövid távú ranglistaversenyen 170 sportoló mérte össze tudását Fotó: Facebook

Az erőpróbán minden versenykorosztály – 8-tól 75 évesig – képviseltette magát. A Káptalantóti Duatlont gyermek, újonc, serdülő kategóriában hirdették meg, valamint sprint- és rövid távú ranglistaversenyt is tartottak az ifiknek, felnőtteknek, szenioroknak és veteránoknak.

A megméretésre 170-en adták le nevezésüket. Az országban egyedülálló módon családi versenyt is hirdettek.

A sprinttávon öt kilométeres futással kezdtek a résztvevők, 20 kilométeres kerékpározással folytatták, majd 2,5 kilométer futással zárták. A rövid távon 10 kilométeres futással nyitottak, 40 kilométeres bringázást követően 5 kilométeres futással fejezték be a versengést az indulók.

A megyéből több településről érkeztek sportolók, akik szép eredményeknek örülhettek.

A rendezők finom gulyással és ízletes palacsintával várták a célba érkezőket. A helyi polgárőrség, a káptalantóti polgármester asszony, Csom Károlyné irányításával alaposan kitettek magukért, a futó- és kerékpárpálya ugyanis teljesen el volt zárva a közúti forgalom elől.

Gyermek kategóriában balatonalmádi győzelmet könyvelhettünk el a lányoknál Hamerli Csengének köszönhetően. A fiúknál Iróczki Lázár (Tovafutók SE) ötödik lett. A tótvázsonyi Holzgethán Liliróza az újonc 1 kategóriában szerzett bronzérmet. Ugyanitt Iróczki Ambrus aranyérmet érdemelt ki, Varga Áron (VTE) harmadik lett, Rugovics Máté (VTE) negyedik, Klausz Hunor (VTE) pedig ötödik.

Az újonc 2-ben a lányoknál Mayer Lili (Tovafutók) nyolcadik, a fiúknál Horváth Illés (Pápa) a hetedik, Szarka Dániel (VTE) a nyolcadik helyen végzett.

A serdülőknél Iróczki Gellért (Tovafutók) kilencedik helyezést ért el.

A sprinttávon az ifiknél Rezeli Martin (VTE) nyert, ezzel abszolútban az előkelő hatodik helyezést érdemelte ki. A felnőtt 4-ben a veszprémi Tóth Péter második, a pápai Kálmán Ferenc negyedik lett. A szenior 1 kategóriában bronzérmet kapott Morvai Balázs, mögötte negyedik helyen végzett Rezeli Róbert, hatodikként pedig Tehel Ti-bor (mind VTE). Szenior 2-ben Gáspár Ferenc ezüstérmét kell kiemelni, Horváth Balázs ötödikként haladt át a célvonalon. A veterán 1-ben a szentgáli dr. Nagy Károly nyert. A veterán 2-ben Bődi Sándor második helyen végzett.

A káptalantóti sprint- és rövid távú ranglistaversenyen 170 sportoló mérte össze tudását Fotó: Facebook

A nőknél a felnőtt 3-as korosztályban Simon Beatrix (VTE) állhatott fel a dobogó második fokára. A szenior 1-ben a pápai Kovács Veronika volt a leggyorsabb, második helyezést szerzett Horváthné Kalmár Katalin (VTE). A veterán 2-ben pedig a VTE-s Fügi Andrea győzött.

Rövid távon a felnőtt 3-as kategóriában Kis Áron harmadik lett. A felnőtt 4-esben viszont két VTE-s is dobogóra állhatott: Rónaszéki Balázs nyert, Kavalecz Gábor harmadik lett. Burján Jenő ötödik helyen végzett. Rónaszéki ezzel összetettben második, Kavalecz az ötödik lett.

Szenior 1-ben Hamerli Péter (VTE) hetedik helyezést ért el, senior 2-ben Dely Péter (VTE) hatodikként végzett.

A nőknél szenior 2-ben Delyné Schmid Veronika ezüstérmet szerzett.

A körverseny szeptemberben folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában