magyar kupa

2017.09.18. 19:09

Beteg kislánynak kérnek segítséget az úrkúti focisták

Két profi labdarúgócsapat látogat megyénkbe hét közben. A veszprémiek igazi sztárgárdát fogadnak, az úrkútiak meccse jótékonysági célt is szolgál, a helyiek egy beteg kislánynak segítenek.

Horváth Gábor

A VLS Veszprém kedden fogadja NB I-es vetélytársát Fotó: Penovác Károly

A labdarúgó Magyar Kupa országos főtáblájának első fordulóját rendezik ezen a héten. A mezőny a megyei selejtezőkből továbbjutott csapatokból, valamint az NB I-es, NB II-es és NB III-as alakulatokból áll.

Veszprém megyét hat együttes képviseli, közülük a VLS Veszprém kapta a legnehezebb ellenfelet. A bakonyiak az első osztályú Diósgyőri VTK-t fogadják, a mérkőzést kedden, 15 órai kezdéssel rendezik, a belépés ingyenes lesz. Orbán Tamás vezető-edző lapunknak elmondta, csapatának a bajnokságban való jó szereplés az elsődleges célja, emiatt elvárás nincs a kupameccset illetően. Nyilván az esélyesség terhe sem a veszprémiek vállát nyomja.

– Felszabadultan játszhatunk, bízom benne, hogy sokan kilátogatnak a találkozóra – jegyezte meg a szakember.

A Diósgyőri VTK kilenc forduló után a hetedik helyen áll az első osztályban, előző két bajnoki meccsén egyaránt vereséget szenvedett Bódog Tamás alakulata.

A VLS Veszprém kedden fogadja NB I-es vetélytársát Fotó: Penovác Károly

A VLS mellett az úrkútiak is profi státuszú ellenfelet kaptak, a megye I-es együttes az NB II-ben szereplő Ceglédi VSE-vel játszik.

A szerdai találkozó ingyenes lesz, de a helyiek urnát helyeznek ki, és adakozásra kérik a kilátogatókat. Egy Úrkútról származó családot szeretnének támogatni az adománygyűjtéssel, a család kislánya, az öt hónapos Elena életmentő májműtét előtt áll. A beavatkozást Németországban végzik, a segítségre elsősorban a kiutazás és a szállásköltség miatt van szükség.

A ceglédiek egy Elenának szóló mezzel kedveskednek, a mindkét csapat tagjai által aláírt dresszt az úrkútiak árverezésre bocsátják majd a meccs után.

A hétközi kupaprogram, kedd, 15.00: VLS Veszprém (NB III)–Diósgyőri VTK (NB I). Szerda, 15.00: Úrkút SK (megye I)–Ceglédi VSE (NB II), Bácsa (megye I)–Pápai Perutz FC (NB III), Balatonfüredi FC (megye I)–Pestszentimre (BLSZ I), Csetény SE (megye I)–Ercsi Kinizsi (megye I), 17.30: FC Ajka (NB III)–Érdi VSE (NB III).

Az NB I-es csapatok párosításai: Nyíradony (megye I)– Vasas, Sárvár (megye I)– Paks, Szarvaskend (megye II)–Haladás, Karancslapujtő (megye I)–Balmazújváros, Dunaharaszti (NB III)–Ferencváros, Mohácsi TE 1888 (megye I)–Videoton FC, PMFC (NB III)–Budapest Honvéd, Kaposvári Rákóczi (NB III)–Puskás Akadémia, Csongrád TSE (megye I)– Debreceni VSC, Öttevény (megye I)–Újpest FC, Kecskeméti LC (megye I)–Mezőkövesd Zsóry FC.

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, a párharcok tétje a legjobb 64 közé jutás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában