sose halunk meg

2018.10.14. 15:30

Nincs recept a sikerre – Koltai Róbert szerint a színész a történet lelke

A Sose halunk meg című film túléli az alkotóját, Koltai Róbertet, aki, ha nem is tudja kicselezni az időt, most könyvben meséli el, milyen volt az első 75 éve. A népszerű színművész október 16-án vendégeskedik a csopaki film- klubban, amikor levetítik legendás történetét.

Varga Róbert

Koltai Róbert szerint a színész lelke nélkül nem lehet jól, igazul történetet mesélni a színpadon és a filmen sem Fotó: archív

Sokszor beszéltünk már a Sose halunk meg című filmjéről, pályafutásáról, arról, mennyire változtatta meg az életét ez az alkotás, s még egyszer sem tudtuk megfejteni a titkát: mit talált el nagyon Gyuszi bácsi története 25 évvel ezelőtt. Most is visszakérdezett, mit jelent nekem ez a film. Mondtam, szívet.

Koltai Róbert szerint a színész lelke nélkül nem lehet jól, igazul történetet mesélni a színpadon és a filmen sem Fotó: archív

Azt felelte, ennek örül, ám ő erről nagyon nehezen beszél, mert mindenkit másképp érintett meg az, amit ő el szeretett volna akkor mesélni. Az életünkben, saját történeteinkben ugyanis fellelhetőek azok az epizódok, amelyeket egy vállfaárus lelke sugároz. Nem emelkedetten, hanem úgy, mintha mi is ott lennénk, mintha velünk sodródott volna az élet, amikor egy humoros, vagány, bohém figura a játékszenvedélye miatt állandóan bajba kerül, de mindig akad valaki, aki helyrehozza a kisiklásait. Gyuszi bácsit a nagybátyjáról mintázta. Ő tényleg vállfaárus volt és szenvedélyesen rajongott a lóversenyért.

Más filmekben is előfordult, hogy gondolt éltének egy-egy fontos szereplőjére. Csocsó című filmjében például édesapjára, aki sportvezető volt Csepelen, és a sport mellett a kultúra jelentett számára mindent. Rengeteg verset tudott, s egy-egy győztes meccs után olykor szavalt is a csapatnak. A Sose halunk meg sikere Koltai Róbertet is meglepte.

Ahogy megfogalmazta, amikor készül egy film, senki nem tudja annak az útját, a sikerre nincs recept, ugyanúgy, ahogy a bukásra sem. Arra pedig senki nem tudja előre a választ, mikor találkozik a közönség szívével egy-egy alkotás. Amikor elkészült ez a film, Verebes István azt mondta neki: „Te most már meg is halhatsz”, annyira telitalálatnak érezte ezt a mozit. Koltai Róbertnek ez volt élete első filmje, csaknem ötvenévesen.

– A nyolc film és a Patika sorozat után azért elmondhatom, hogy nem vagyok elveszett ember technikailag a kamera mögött – mondta lapunknak Koltai Róbert, akinek minden filmje, története élete fontos része. Tudja, érzi, hogy a Sose halunk meg a legnépszerűbb a nézők körében, annak idején Magyarországról ezt a filmet jelölték Oscar-díjra, sok helyen járt vele, legutóbb meghívták a 18. Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválra. Boldogan mondta, hogy annak idején remek operatőrökkel, hangmérnökökkel dolgozhatott, most azonban a Nemzeti Filmarchívum munkatársai digitalizálták, megújították a filmet, és nemrég a II. Budapesti Klasszikusfilm-maratonon az Uránia Filmszínházban levetítették. A nézők a fantasztikusan felújított változatot ugyanolyan lelkesen fogadták, mint a premiert. Keretes történetté vált így a Sose halunk meg sorsa, hiszen az első országos vetítést is ezen a helyszínen tartották. A Sose halunk meg ezután bekerült a magyar filmművészet legendás alkotásai közé. A népszerű színművész örül ennek, hiszen amikor Nógrádi Gáborral együtt belevágtak ebbe a munkába, úgy hogy a kis költségvetés felét még nekik kellett megszerezniük, nem gondolták, hogy ilyen nagy utat jár be ez az alkotás. Koltai Róbert pedig ehhez mindig hozzáteszi, ő mindezt a sikert valójában négyes egységben kezeli, hiszen a Sose halunk meghez tartozik számára a Szamba, a Csocsó és a Világszám is, ezeket a filmjeit is nagyon megszerette a közönség, s mindegyik más miatt egyformán fontos része az életének.

– Majdnem minden a szereposztáson múlik. Amikor az ember el szeretne mesélni egy történetet, már el is képzeli, ki az, aki egy-egy figurát eljátszhatna. A Sose halunk megben a szívemhez, lelkemhez közel álló kiváló színészek játszottak, akik a tehetségük mellett a szívüket, lelküket hozták magukkal a forgatásra, még a kisebb szerepekben is. Gondoljunk csak Csákányi Lászlóra. Ő már nem érhette meg a bemutatót, ez volt az utolsó film, amiben játszott. Dés László alkotói barátságát is ennek a filmnek köszönhetem. A Sose halunk meg egyik titka lehet például a fantasztikus zene is. Dés Laci remek ízlésű, igazi alkotótársammá vált a későbbiekben. Ugyanígy fontos, meghatározó számomra a Csocsóban és a Világszámban találkozásunk Gáspár Sándorral. Szerintem a színész lelke nélkül nem lehet jól, igazul történetet mesélni a színpadon és a filmen sem –tette hozzá Koltai Róbert, aki gyakran dedikál vállfákat is, mert a rajongók ruhaakasztókra is kérnek tőle aláírást.

JUBILEUMOK

Koltai Róbert nemcsak azt ünnepelheti, hogy 25 éve készült el a Sose halunk meg, hanem azt is, hogy két évtizede forgatták le A miniszter félrelép című vígjátékot. Mindkét film bemutatása után látogatottsági rekordokat hozott a mozikban. A televíziókban számtalanszor ismételték már az alkotásokat, kiemelkedő nézettség mellett. Koltai Róbert saját filmjeit 2,3 millió néző látta eddig csak moziban.

Koltai Róbert decemberben 75 éves lesz. Az ország egyik legnépszerűbb színésze a magyar és a világirodalom jelentős szerepeit is eljátszhatta pályafutása során, s több rendezése is beleégett a nézők szívévébe. A mai napig sokan azonosítják emlékezetes szerepeivel. Kinek az Indul a bakterház című kultikus, generációkat átölelő film jut róla az eszébe, vagy a kabarék felejthetetlen Totókirálya és Illetékes elvtársa, másnak ő Szamba Ottó, Naftalin, Csocsó, Galamb, a titkár a Miniszter félrelépből, vagy épp Gyuszi bácsi, a vállfaárus. A Jászai-díjas, érdemes művész születésnapja alkalmából, ha nem is összegezi, de elmeséli élete fontos történeteit. Rövidesen megjelenik életrajzi könyve, amelynek címe: Sose halok meg? – Az első 75.

– Történeteket szeretnék ebben a könyvben is mesélni, úgy, ahogy én láttam az életem szakaszait, állomásait. Hogyan éltem meg a színházat, a filmet, barátságokat, a szenvedélyeket – ezek sem kikerülhetők, hiszen hozzám tartoztak. Különleges utalásokat is adunk a könyvben, a mai technikát kihasználva. Telefonos, kódos hozzáféréseket kap a könyvet vásárló közönség Dés László-dalokhoz, melyeket én éneklek, számomra meghatározó költeményekhez is, amelyek fontosak az adott témához, gondolatokhoz, viszszaemlékezésekhez. A verseket nemrég mondtam fel, a könyvet már korrigáltuk, novemberben megjelenik majd – tudtuk meg a színművésztől, aki arra a kérdésre, hogy ezek szerint tényleg sose halunk meg, azt válaszolta mosolyogva: édesapja 85 évesen azt mondta, az idő kicselezhetetlen, de taccsra lehet játszani. Az első 75 is ezt bizonyítja. Addig pedig Csocsi, mindenkinek!

VESZPRÉMHEZ TARTOZVA

Koltai Róbert jelenleg is több színházban játszik, sok szerep van a fejében. Most készül arra, hogy eljátssza Kabos Gyula legendás szerepét a Lovagias ügy című Hunyadi Sándor-komédiában a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban. Nagyon szereti

a Batang felé című előadást, amelyben Szirtes Balázs a partnere. Vele először Veszprémben játszott együtt, még 2006-ban Harold Pinter Gondnok című darabjában. A népszerű színművész kötődik a városhoz, a veszprémi színházhoz, az 1993/94-es évadban játszott és rendezett is a teátrumban. Többek között eljátszhatta Willy Loman szerepét Koltai Róbert a Az ügynök halálában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!