16°
19°

Herend

4 hónapja
"A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!" (Sebő Ferenc)
6 hónapja
Herend - Megbíznak egymásban, ezért egy közös keresést követően, ha nem találnak senkit, akkor bizonyossággal ki merik jelenteni, hogy az átkutatott területen tényleg nem tartózkodik az eltűnt személy.
7 hónapja
Herend - Különdíjban részesült a Hajagi Természetvédő és Szabadidő Egyesület középiskolás csapata az Országos Erdészeti Egyesület vetélkedőjén. A csapat kisfilmjét levetítették a Hazai Erdész című televíziós műsorban is.
7 hónapja
Herend – Minden fillér segítség, próbálunk olyan dolgokat kérni, amivel az adományozók bizalmát megőrizve, látják, tudják, hogy vagyunk és dolgozunk – mondta Hirschl János.
1 éve
Nemzeti ünnepünk tiszteletére hirdetett tűzijáték-kereső túrát a HATESZ Egyesület a Bánd feletti Majer Antal kilátóba augusztus 20-án. Délután szereltük fel a zászlót a kilátó csúcsába, melyet kellemes szellő feszített a szikrázó napsütésben.
1 éve
Herend - Az augusztus 20-ai ünnepség keretében szombaton délelőtt adták át a megszépült, megújult Vasút, illetve Kossuth utcát.
1 éve
Herend - Közel ötvenen ugrottak nemrégiben a Séd-patakba, csatlakozva ezzel az európai kezdeményezéshez, melyben ötszáz település vett részt a kontinensen.
1 éve
Egy személy megsérült, amikor elütötték a 8-as úton Herendnél, szombaton este, a sérülés mértékéről még nem lehet részleteket tudni, a mentést jelenleg is végzik– közölte érdeklődésünkre a megyei mentőszolgálat.
1 éve
Herend - Két korcsoportban, fiúknak és lányoknak rendeztek megyei iskolai egyéni tekebajnokságot a közelmúltban.
1 éve
Herend - Százötvenmillió forint értékben öt intézmény, a régi, illetve az új iskola, az óvoda, az egészségház és az önkormányzat épülete esett át energetikai korszerűsítésen.

Legolvasottabb

1
Napi keresztrejtvény
2
Motoros rendőrök: a biztonság szolgálatában!
3
FC Ajka: Itt az alkalom, most nyerni kell
4
Vietnam óriási élményt adhat
5
Biztos nemesvámosi kézilabdás siker
legyen tánc
Reptéren ragadt estére – videóklipet készített mérgelődés helyett
Vicc is kezdődhetne így / 10 perce
Az orosz drukker ajándékot ad az angol drukkernek
Esőkabátokat kapnak ajándékba a Manchester United labdarúgócsapatának szurkolói Moszkvában, a Bajnokok Ligája csoportkörének szerdai mérkőzése előtt.
Gyász
/"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..."/ Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó édesanyánk, *FEKETE LÁSZLÓNÉ* *szül. Kovács Rozália* 84 éves korában csendesen megpihent. Utolsó útjára 2017. szeptember 28-án, csütörtökön 13 órakor kísérjük a veszprémi, Vámosi úti temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *MOLNÁR JÁNOS* *méhész* 60 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Utolsó útjára kísérjük 2017. szeptember 28-án, csütörtökön 14 órakor a tapolcafői temetőben. A gyászoló család
/"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..."/ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették és, hogy *HORVÁTH IMRÉNÉ* *Szül. Albrecht Margit* 72 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2017. szeptember 27-én szerdán 14 órakor kezdődő gyásmise után lesz a balatonedericsi temetőben. Gyászoló család
/"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre."/ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *KURUCZ GYULÁNÉ* *szül. Pápai Irén b.almádi lakos ( volt királyszentistváni )* 87 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 28-án, csütörtökön 15 órakor lesz a királyszentistváni temetőben. Gyászoló család
/"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni. Nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre."/ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *DUKÁN LÁSZLÓ* 56 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése szeptember 29-én 15 órakor lesz a devecseri régi temetőben. Gyászoló család
Modern köntös / 28 perce
Bemutató és mexikói turné szerepel a Pécsi Balett programjában
De miért? / 32 perce
Veszprémben már ruhaszárítóval járnak vásárolni?
Bakonybél / 1 órája
Megújul a templom, a Kaszinó, a monostor előtti tér
Müller Anikó Hanga
ukrán oktatási törvény / 1 órája
Brenzovics László tiltakozik az ellene indult lejárató kampány miatt
Kiegyezés 150 / 1 órája
Kövér László: tanulni kell a kiegyezésből
alko-hol-hol-hol? / 1 órája
Miről mesél Paul Gascoigne lánya?